Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Pünkösdi üzenet a Fidesz-KDNP részére

2015-05-23 09:49:09


A Fidesz-KDNP pártszövetség jobb helyet nem is találhatott volna Magyarországnál ahhoz, hogy populista lózungokkal etetve bennünket, különböző mézes madzagos, hitegetés jellegű csalik bevetésével dobjon horgot a népnek, a választási sikerek érdekében. A nagy nemzeti függetlenség és önállóság állandó hangoztatása mellett, a sosem voltunk multikulturális társadalom, józanésszel föl nem fogható hirdetésén keresztül egészen, a magyarok vagyunk, ha kell, ha nem emlegetéséig, sorolhatnám napestig téveszmés megnyilvánulásait ennek az alakulatnak.

Még, hogy keresztény és még hogy demokrata, még, hogy polgári és még hogy szövetség.

 

Szent István óta befogadó nemzet a magyar!

Most is, csak a Fidesz-KDNP képződmény akar változtatni ezen a harmadik évezred elején, a Jobbikkal háta mögött, abban a marha nagy nemzeti felbuzdulásban, amiben leledzik már megalakulásától kezdve egyre inkább a mai napig.  Az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője is megtalálta a mostani kormányt, amikor a nemzeti konzultációra átkeresztelt közvélemény kutató műveletükre reagált. "Megdöbbentett minket a miniszterelnök bevezető üzenete, amely összefüggést sejtet a migráció és a terrortámadások között, beleértve az ez év január elején Párizsban történt támadást...szintén aggódunk az egyes kérdések sugalmazó, befolyásoló megfogalmazása miatt, ami jelentős mértékben hozzájárul a migránsokkal szembeni ellenségességhez, és az idegengyűlölet terjedésének kockázatát hordozza magában”- mondta Cecile Pouilly.

 

Nos, hát üzenem ennek a díszes, kormányerőként számon tartott jobboldali populista alakulatnak, hogy tartsanak sürgősen önvizsgálatot ebben a kérdésben. Először is, kövessék a DK példáját és sorolják fel , hogy családfájuk felmenői között, a vitézeken és a nemesi cafrangokkal felcicomázottakon kívül, milyen nemzetiségűek találhatók. Nem kell azt szégyellni senkinek sem, ha akad ott mindenféle náció. Magam sem szeretnék kimaradni ennek felsorolásából. Volt az enyéimek között lengyel, zsidó is, és még ki tudja milyen náció. De a rend kedvéért, hogy múltbeli sérelmeink se tűnjenek túlságosan baloldalinak, azt is el kell mondanom, hogy az első és második világégésben volt, aki odaveszett közülük, de volt munkaszolgálatos, meg keleten évekig hadifogoly is, meg akiket a felvidékről kergettek el, mert nem voltak hajlandóak leszlovakizálni az istennek sem. Szóval, ennyit a nagy nemzeti származástudatról!

 

Üzenem továbbá ezeknek a jobboldali populizátoroknak, hogy véssék jól eszükbe Széchenyi szavait: „ A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar,még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó, még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán.” Fogták, tisztelt automata gombnyomogatói a parlamentnek? Megértették-e, hogy a legnagyobb magyar nem csak azt hirdette, hogy hibánk a kishitűség, hogy nem bízunk eléggé magunkban, de ennél sokkal nagyobb baj, ha elbízzuk magunkat, s mintha önök stadionhuszár vezérükkel együtt, ebbe a hibába estek volna már régóta!

 

Önök uraim, vezérükkel együtt, nem azonosak ezzel az országgal, ezzel a néppel! Ezért ha önöket kritizálják bárhol a világban, akkor azt ne kenjék ránk, az országra és annak népére! Önök eléggé el nem ítélhető módon csak képviselnek bennünket és ez a viszony közvetett. Ne tegyenek úgy, mintha bennünket, az országot és lakóit bántanák azzal, ha önöket bírálják bármilyen módon is. Ne éljenek vissza azzal, hogy a polgárok egy részétől , nem az összestől, mandátumot kaptak. Ne éljenek vissza a kevésbé vájt fülűek előítéletektől terhes tudatlanságával, nyomorúságos helyzetével! Legyenek szerényebbek és kellő önvizsgálat után adják át a hatalmat, még mielőtt vagy így, vagy úgy, de elkerülhetetlenül megfosztják önöket attól!



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 15-én ünnepi programok és koncertek várják a pécsieket.
Bővebben >>