Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

Que sera, sera

2013-11-02 08:40:45


Pontos menetrend szerint történik a jóléti intézkedések adagolása, egyre felelőtlenebbül.

Már nem csak a családi ezüstöt szórják szét, de eladnak mindent, amit még nem loptak el azért, hogy megnyerjék a választásokat – utánuk a vízözön.Megaztán ha megnyerték, majd csak lesz valahogy, merthogy úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Mindenesetre most ismét csökkentik a gáz árát, éppen tizenegy százalékkal, a fene tudja, miért éppen ennyivel és fene tudja, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy annyiba kerüljön a gáz, mint 2010-ben került – szerintem és a szakemberek szerint nem.

Szakértők számításai szerint 2010-2013 között ötvenhat százalékos volt az áremelkedés, most ebből ad vissza Orbán, de kérdem én, ha ez nem volt korrekt ár, akkor azért ki felel? Merthogy csak az emelhette az árakat, aki most képes engedni is belőle, nemde? Akkor az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta indokolatlanul emelte a gáz árát? A tetejébe még a szociális szempontokat sem vette figyelembe, hiszen az ostor a legszegényebb fogyasztókon csattant, míg a felső középosztály - szokás szerint - nyert az ügyön.

Vajon a társadalom nyert azon, hogy a felső középosztály gazdagodott, a többiek meg csúsztak lefelé? Ugyan - a társadalom túlnyomó többsége vesztese ennek a gazdaságpolitikának, mint ahogy vesztese a gazdasági átalakulásoknak 1989 óta, folyamatosan. A felső középosztály gazdagodása ugyanúgy nem hozott pozitív változást a gazdaságra, a társadalomra, mint ahogy a róka központilag szervezett etetése sem töltheti el megnyugvással a libákat. A gazdagok asztaláról még csontok sem hullnak a szegények tányérjába, el vannak azok foglalva a zabálással, még kell egy-két generáció meg egy két vérfürdővel járó éhséglázadás, hogy eszükbe jusson, hogy az ő nyugalmuk záloga a szegények nyugalma.

Most sem történik más ezzel a rezsicsökkentéssel, mint, hogy Viktor a futóverseny vége felé - ahol egyébként különféle okosságoknak köszönhetően már nyolcvan méterrel vezet a százméteres síkfutásban - még lehajol, felkap egy marék salakot és belevágja ellenfelei képébe – na, törölgessétek a csipátokat, majmok. A gond ezzel nem is az, hogy szemérmetlen és pofátlan a trükk, amivel a társadalmat etetik, hanem a gond a társadalom állapota. A lecsúszott, milliónyi nyomorszinten élő,szegény ember, a lecsúszástól rettegő és tíz körömmel kapaszkodó alsó-középosztály, az éhező gyerekek százezrei, a társadalmi osztályok közötti átjárás  megszűnése – ez a valódi gond, és ezt hiába próbálják nemzetiszínűre festeni, nem segít senkin.

Merthogy lecsúszni van lehetőség, de felemelkedni csak elméletileg, gyakorlatilag ott tartunk, mint a Horthy-rendszerben tartottunk, csak az akkori urak legalább tudtak késsel-villával enni. Megmerevedtek a kasztok, kitörni belőlük nehezebb lesz, mint Indiában. Amelyik fiatalnak esze van, az addig pucol innen, ameddig még lehet, mert hamar eljöhet az a nap, amikor egy késő-középkori enklávé leszünk Európa közepén, egymillió szomáliai szinten élő cigánnyal és négymillió etióp szinten élő, magát magyarnak nevező küvével (tudom, cuvee…), négyméteres, tetejükön szögesdróttal díszített kerítések mögött élő gazdagokkal és a cselédséggel.

Már csak abban lehet reménykedni, hogy a nép egy olyan állat, mely egyedeiben buta, de összességében bölcs – végtére is kell valamiben reménykedni - nemde? Mindenesetre jönnek most a gyönyörű napok, mindenki kap egy marék színes üveggyöngyöt, egy kis tekercs rézdrótot, egy fületlen gombot, egy szép álomképet, egy komoly ígéretet - mindezt egyenletes eloszlásban, hatékonyan, mint amikor a füvet locsolja a jó automata öntözőrendszer. Aztán jön a kaszálás, majd a kaszálás után a villanyszámla, amit közösen kell fizetnünk - zömét a szegények, ahogy illik -  és hát sajnos addigra begyűrűzik a világpiaci gáz és áramár.

Az Unió és az elmúltnyolcév miatt megnövekednek a költségek, és különben is, az uniós bürokraták is állandóan akadékoskodnak, hát legyen nekik egyszer vasárnapjuk - te meg ne ugass Jóbarát, mert mesze még a következő választás! Ezek akkora trógerek, mint ide Lacháza, egy gátlástalan rablóbanda, amely éppen most is hülyére veszi a választót - ne nézz körül, rólad van szó!

Te meg szavazz rájuk – mert megérdemled!

Te fogod megfizetni az árát ennek is, a sumákolásaidnak is, a gyávaságodnak, a helyezkedéseidnek és a konformizmusodnak is - szolga leszel saját hazádban, és sírva kérsz bocsánatot Kertész Ákostól, mert nem ébredtél fel, mikor rázogatta a vállad. Mindenesetre most örülj, hiszen szép az élet, már alig fizetsz többet, mint 2010-ben, és hogy idáig ezek szerint az ostobák adóját fizetted, arra rá se ránts! Mindenesetre Orbán Japánba utazik szotyizni egyet a Tennóval, úgy látszik, irritálja, hogy az ő országában még nem volt cunami, hát majd importál egyet, kerül, amibe kerül!

Ha rám hallgat, ez felesleges kiadás lesz már megint, hiszen hol van egy cunami károkozása hozzá képest?

Ha ezt az embert becsuknák annyi évre, ahány évvel visszavetette Magyarországot, százhúsz éves korában se jöhetne ki a börtönből.
Nem is lenne nagy baj talán…

 

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>