Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Rémuralommal szemben nem hatékonyak a szofisztikált baloldali üzenetek

2014-12-22 15:19:51


A baloldal hiányának 3 összetevője van: diktátumokban gondolkodik a nép hangjának meghallása helyett, a virtualitás uralja a valóság helyett, a genocídiumot nem utasítja el – mindezeket olyan kommunikáció övezi, úgy beszélnek a kormányról és annak politikusairól, mintha valóban kormány, nem pedig útszéli rablóbanda lenne.


Az ellenzéket nem lehet úgy irányítani, mint egy részvénytársaságot


Végre kihalt az Együtt párt, de ezt a média nem veszi észre, még mindig ott tartunk, hogy az ellenzéki médiafelületeket ők uralják, illetve emellett az MSZP is felülről diktálós irányításba kezdett, pl. Kunhalmi megmondja, kire szavaznak majd a most tüntetők, Tóbiás megmondja, milyen MSZP kell, Szigetvári megmondja, mi a baj Gyurcsánnyal, Juhász úgy kozmetikázza vagyonnyilatkozatát, mint az, akit támad, magyarán amikor kiderül, hogy van még egy és még egy és még cége, lakása telke stb., akkor utólag beírja. Pont, mint Rogán. (Miközben vagyonuk lassan azonos mértékű, a baloldali média – rosszul értelmezett lojalitásból – Juhászéról nem számol be, ezzel fogolydilemma helyzetbe hozva a baloldali és a potenciális baloldali választót. Egyszerűen szólva nem lesz belőlük szavazó, és éppen az elhallgatás miatt, mivel az csak részleges, vagy szigorúbban szólva cenzúrázott!)

Mindeközben nem hallják a hetedik (nem harmadik!) elvesztett választás után se a nép hangját. Ehelyett füstös szobákban, sötét kocsmákban gyártanak elméleteket arról, milyen az ember, és így saját elképzelésüket akarják rájuk sózni. Csak éppenséggel a logika pont fordítva van. Meg kell hallgatni az embereket, és ahhoz elméleteket (és gyakorlatot) társítani. A politikai csikóképzőkben szocializálódott megmondó emberek egyike se marketing vagy pr szakember, ezért aztán nem tudják a politikai marketing korszakában élvén, hogy amikor egy cég piacra dob egy új terméket, az fogyasztói igények alapján történik. Tehát nem azért lesz az új termék, mert az agytrösztök kitalálják, hogy mi lenne jó az embereknek/fogyasztóknak, hanem a valós igényekre reagálva készít további piackutatást, ami után új terméket vagy szolgáltatást dob piacra. Ugyanez érvényes a politikára is, a valós igényeket az emberektől lehet megtudni, nem pedig a politikacsinálók igényeit kell rákényszeríteni az emberekre.

 

Ami a Facebookon van, az nincs


Az ellenzéki politizálás óriási csapdája a virtuális (nem létező / lehetőségként létező) politizálás – mivel elhiteti egy eleve elfogult per elkötelezett bázissal, hogy mindenki úgy gondolja, mint ők. Ezzel szemben csak arról van szó, hogy egymás közt pörgetik a médiatartalmakat, nem érve el ezzel újabb embereket.

 

XXI. századi genocídium


Lissák Tivadar fotóhagyatékát átnézve (amit ide kattintva érhet el) nem kell különösebben magyarázni, hogy a mai Fidesz-üzenetek mennyire kánonban vannak a nyilas üzenetekkel. A kormány intézkedései pedig fasisztodak, a gyengék megsemmisülésére megy ki: a szegényekére, a fogyatékosokéra, az egyedülállókéra, a gyerekekére (ti. nem csak a szegény gyerekekére, a gyerek – mint olyan – önmagában eszköz, akárcsak Platón államelméletében) stb.

Fenti borzalmak ellenére az ellenzéki kommunikáció a Nyugathoz való viszonyunkról és a korrupcióról szól. Az értő fülek és szakértői csapatok természetesen tudják, hogy a korrupció egyben zsarolhatóság is, és ez összefügg a Nyugathoz való viszonnyal is. Legszemléletesebb példája, ahol az összefüggések játszi könnyedséggel mutathatók be, az a fejszés gyilkos szabadon bocsátása. Ugyanakkor (miközben Ramil Safarov feledésbe merült…) a Nyugathoz való viszonyunk és az olyan eleve elkoptatott jogi terminusok mint pl. korrupció nem érik el az emberek ingerküszöbét.

Már rég.

Mivel éhesek – és szarnak arra, hogy Orbán és bűnbandája milyen bűncselekményeket követnek el.

Hahó, nem 2010 van!

A fentiekről szóló beszélgetésem Gulyás Mihállyal és Csókás Mátéval itt érhető el. A műsorvezető Rózsa Péter, akit a Paint It Red! című írás ihletett e beszélgetésre. 

 

 

 

 

 

 

 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>