Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Hedvig napja van.

Röghözkötés

2015-02-27 09:32:05


Hiába, a szakma már a sámánok korában is jólfizetett volt, a sovány sámán meg rossz sámán volt.
Amelyik nem kérte meg munkálkodása árát, abban nem is bíztak a betegek, mert az vagy rossz sámán volt, vagy szent, de akkor az átigazolt a keresztényekhez.
Ma sem jó orvos a szegény orvos, a beteg ugyanis meg van győződve róla, hogy akkor kap megfelelő ellátást, ha olyan orvos kezeli, akit ki kell tömni pénzzel, mert az érti a szakmát.

A paraszolvencia megszüntetésének ez erősebb gátja lesz, mint a kormány erőlködése. 
Magyarember szereti személyesen kifejezni háláját orvosnak, nővérnek egyaránt, aztán vagy kap extrákat a gyógyulásához (kötszer, gyógyszer, mosoly vagy együttérző szavak), vagy nem - egyéni szerencse kérdése az egész.
De a beteg lelke kisimul - ő mindent megtett azért, hogy a kezelése rendben legyen, rajta innentől kezdve nem múlik a dolog.
Az orvosok egy része etikus, próbálja elhárítani a paraszolvenciát olyan esetekben, mikor azt érzi, hogy semmi többletet nem tud adni a betegnek, más orvosok viszont még a haldokló reszkető kezéből is kicsippentik a pénzt - megboldogultként úgyse venné már hasznát a túlvilágon ketteske.

Egyéni alkat és kultúra kérdése ez az egész, de az azért biztos: a közvélemény szerint a drága orvos a jó orvos.
Ebben a véleményben egyébként akad azért igazság is, hiszen a mai társadalmakban a pénz minősít.
Ha jól fizetnek, akkor értékes ember vagy, ha rosszul, akkor csicska - ez a Lázár - elv lényege is, nem mondhatjuk, hogy nem szóltak nekünk.
Nagy kár, hogy ez nem érvényesülhet tisztán, mert van azért olyan is az ugyanazon területen dolgozók között, hogy egyik ember az orvosláshoz ért jobban, a másik meg a marketinghez, és háromszor annyit keres mint a szakmai kiválóság.

A helyzet hatvan-hetven éve nem okozott semmi gondot, az orvos - beosztásától függően elfogadta a hála föníciai eredetű kifejezését, az alantasabb helyzetben levő falusi kördoktorok nem idegenkedtek az élő liba és a tojás, a sárgarépából és egyéb leveszöldségekből összeállított csokortól sem, de egy doboz konyakmeggy átnyújtása minimumkövetelmény volt.
A beteg és az orvos is elvárta, hogy a rituálé kifogástalanul bonyolódjon, de ha nem adott a beteg semmit, mert csóringer vagy bunkó volt, akkor is ellátták a szakma szabályai szerint, legfeljebb nem mosolyogtak rá és csak a feltétlenül szükséges időre írták ki betegállományba - pedagógiai célzattal.

De ennek a világnak vége, a társadalomnak nyakába szakadt a kapitalizmus, az állami egészségügyi intézményekben megkezdődött a magánrendelés.
Ennek sémája az volt, hogy az orvos nyitott egy magánrendelőt, melyet a célnak megfelelően felszerelt egy íróasztallal, egy ülőgarnitúrával meg egy pénzkazettával, itt mutatta meg a betegnek a térképen, hogy hol van az a kórház, ahol felkeresheti őt, merthogy ott tartja az eszközeit, műszereit, műtőjét és asszisztenciáját, viszont a magánellátás árát itt kell befizetni.
Az intézmények alkalmazkodtak a feladathoz, volt VIP szoba, volt igazgatói szoba, voltak főorvosi ágyak - és volt az ispotály a rendszeridegen elemeknek, ahol bánatosképű rezidensek kísérleteztek rajtuk.
Nem taglalnám az ellátási szintek közötti differenciát, mindenesetre megemlíteném, hogy a NER humanizmusának bizonyítékaképpen még az ispotályban is ágyon feküdtek a betegek.

Az idők során neki-nekiláttak ezt a helyzetet felszámolni, mert idealista elképzelések mindig akadtak, de a siker valahogy mindig elmaradt.
Ha valaki magánkórházat hozott létre, hogy tiszta viszonyok között, számla ellenében adjon magas szintű ellátást, az gazdaságilag belehalt az ügybe, hiszen a Szent Puncinella Kórház főorvosának áraival nem tudott versenyezni.
Merthogy a magánkórház költségeit neki kellett viselni, míg a SzentPunci költségeit az állam viselte,  habár a bevételt meg Főorvos Úr tette zsebre.
Az állami költségviseléses magánellátás sikeres modell lett volna, csak közben beléptünk az Unióba, megnyílt az út a külföldi munkavállalás előtt.
Némely országban a szakértelmet megfizetik, és még ha osztályvezető főorvos ritkán is lesz az import-bennszülöttből, de keresni engedik - így aztán kiürülnek szépen lassan a kórházak orvos-pihenői.
Elmennek először a hiányszakmák képviselői, mert ezek általában külföldön is hiányszakmák - sok éven át kell tanulni és rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy egy-egy ilyen szakmában helytálljon valaki.
Aztán megy mindenki, a szakdolgozókat is beleértve, mi meg differenciálatlanul küzdünk a bevándorlás ellen, miközben a sajátjainkat nem fizetjük.

Most éppen röghöz kötnénk őket, merthogy a kormány szeretné kétszázezer forinttal emelni a közalkalmazott orvosok bérét, melynek ellenében vállalniuk kellene, hogy nem vándorolnak ki és nem fogadnak el hálapénzt.
Egyelőre a vasárnapi betegellátás tilalmát még nem vezetnék be, pedig az orvos is szeretne templomba menni...
Az orvostársadalom persze röhög rajtuk, mert pontosan tudja, hogy ez a paraszolvencia betegségének gyógyítására éppannyira alkalmatlan, mit a szódabikarbóna ebola ellen.
Úgyhogy most itt tartunk.

Belátom, az egészségügyi kormányzat helyzete sem egyszerű, hiszen kevés pénzből kellene csodát tenniük, másrészt meg rettegnek a Kádár-kor struktúrájának végleges lebontásától, még akkor is, ha a mai állapot már csak formailag hasonlít kicsit azokra az időkre, mikor még állampolgári jogon járt az ellátás.
Most csak a beteg szája járhat, de az se nagyon, mert megy a várólista végére, legalább öt évig nem lesz vele gond.

Hát, most akkor várjuk meg, mire jutnak a főorvosokkal az egészségügy vezetői.
Annak idején nem volt túl jövedelmező ujjat húzni a sámánnal, nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy lassan nem a költségvetés alulfinanszírozottsága lesz az oka a várólisták növekedésének, hanem nem lesz orvos, aki ellássa a beteget.
Idáig csak Norvégiának képeztünk orvosokat, mostanában már egész Európának.
A vége úgyis az lesz, hogy meg kell tisztességesen fizetni őket.

Mind a hármat, aki kalandvágyból itthon maradt...

:O)))




Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az 50 éves pécsi mérnökképzés a múlt értékeire építi a jövőt.
Bővebben >>