Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.

Római Klub, meg a szegény ember tehene

2014-10-02 08:54:16


 

 

Mindenki el van foglalva a maga bajával, szocialistáktól kezdve a kisemmizett gazdákig.

De a kampányidőben mi más is lehetne a sláger, mint az önkormányzati választások. Magyar módi, társadalmi hungarikum, ahogyan s miként kezeli a nép, az istenadta nép ezt az egészet, celebestől, lúzerestől. Egyesek, elvi szilárdsággal felvértezettek kitelepülnek, míg mások irányítottan, vagy önszántukból betelepülnek. A 2006-os un. rendőrperben Lapid tábornok szerint voltak, akiket jól megfizettek randalírozó jelenlétükért. És ma? Vajon mennyit kaphatnak azok, akik beférkőzve az ellenzék soraiba s hirdetve ott az igét, a jelenlegi hatalom javára tevékenykednek? Persze sokak szerint ez kizárt, míg mások megesküdnének arra, hogy ez az igazság.

 

Megy a Bokros, meg a Szanyi műsor egy időben, Szijjártó házának nagysága körül ekézik az ellenzék, Szulejmán az RTL-ben szabadságra megy, és sorolhatnánk napestig, mi minden foglalkoztatja még hasonló szinten a magyarokat. Azaz bennünket. Meg Sadeket, kinek tucatnyi kecskéje próbálja meg eltartani szűk családját, tejjel, sajttal meg hússal. A különbség csak az, hogy Sadeket a Szulejmánon kívül más nem nagyon érdekli a hírekből, az is inkább csak a feleségét. Finggömbölyítés az egész mondja rövidre fogva, kavarva a cefrét, amiből aztán a nemzeti pálinka tanács megelégedésére kifőzi magának az ez évi tudatzsibbasztót.

 

Sadeket így aztán a Római Klub ajánlásai érthető módon még annyira sem foglalkoztatják, mint Szanyi kapitány esete a Gój motorosokkal. Nincs egyedül ezzel. Ismerőseim körében is legtöbben csak néznek rám, amikor a Római Klubot említem, lányos zavarukban olyasmiket mondanak, hogy az is biztos valami extravagáns hely lehet milliomosoknak, vagy jobb esetben különc művészek nemi identitást kereső találkozó helye. Kevesen közelítik meg a valós tartalmát ennek az elnevezésnek.

 

Pedig megkíséreltem rávezetni őket, hogy betegszenek már a diófák is, melyek leveleit hajdan nagyanyánk a szalmazsákba tömködte azzal, hogy jó lesz fertőtlenítőnek. És az eső is ki tudja milyen betegségeket hordozva ömlött ezen a nyáron ránk, no meg az a sok permetező szer, amit felmenőink még hírből sem ismertek annak idején, de nem is volt szükségük rá. Amíg mi idehaza nagyban el vagyunk foglalva kicsinyes dolgainkkal, addig a világban a Római Klub vészharangot kongat. Amíg idehaza Sadeket a holnapi betevő előteremtése, meg legfeljebb Szulejmán ideiglenes távozása a képernyőről izgatja és az újgazdagokat is valami hasonló, de anyagilag a  tripla köbön, addig kevesen törődnek a bennünket is fenyegető egyetemes tragédiával.

 

Azzal a tragédiával, melyhez képest a manapság bennünket érdeklő és izgató hazai gondok pitiáner történéseknek is alig minősülnének az említett tragédiához képest. Hogy mi van?

"A negatív hatások jelentősek lesznek. Az emberiség kiaknázta a bolygót, néhány esetben már 2052 előtt helyi összeomlásokat élünk meg… Évente kétszer annyi üvegházgázt bocsátunk ki, mint amennyit az erdők és a tengerek el tudnának nyelni… A dolgok nem mehetnek a szokásos kerékvágásban, ha azt akarjuk, hogy unokáink egy olyan bolygón éljenek, amelynek van jövője, és amellyel jól bánnak..” tartalmazza többek között a Római Klub nemrég kiadott jelentése. http://www.clubofrome.org/

 

Nos! Hazai állapotaink lagymatag közéleti fetrengésében törődik valaki mindezekkel? A Pillanatnyi örömök és érdekek beseprésén kívül foglalkozik valaki azzal, amire az idei nyár is figyelmeztet? Semmilyen bal, vagy jobboldali kurzus hatalmi vágyának beteljesülése nem ér egy fabatkát sem, ha nem lesz hol gyakorolni azt. Sadek sem tud mit kezdeni majd szegény ember teheneivel, de egy túltáplált milliomos hentes és mészáros sem a maga ebül szerzett stróman vagyonával. Jó lenne már erre is figyelni valamicskét. Ha sok minden felvetés a civil szférából nem is ér többet, mint légyszar a naptáron, azért erre az egy dologra, a Római Klubra jó lenne több figyelmet fordítani. És intézkedni, még mielőtt ezen a valamire való texasi farmnyi területen megszűnne a megélhetési lehetősége mindenkinek. Sadekeknek éppúgy, mint a mészárosoknak!

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>