Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.

Saller a Micinek

2015-02-23 09:52:59


A helyzetből le kell mindenkinek vonni a tanulságokat, mert, hogy Orbán le fogja vonni, abban biztosak lehetünk.
Orbán ugyanis nem ostoba és nem bolond, mindössze mentális kihívásokkal küzd.
Szociopata - az ebből az állapotból eredő összes előnnyel és hátránnyal.
Ő majd a gyeplő még szorosabbra húzásával fog erre a helyzetre válaszolni, hiszen a diktátorok számára az egyetlen és mindenható módszer az erő felmutatása, márpedig ezen a napon az erő velünk volt.
Van egy másik várható taktikai lehetősége is.
Miután úgy tűnik, hogy a saját választói tartalékai kimerültek és a bizonytalanok sem tódultak a zászlaja alá - mutatják ezt a részvételi arányok is - ezért onnan kell elhoznia szavazót, ahonnan lehetősége van - ez pedig a szélsőjobb.
Lehet arra számítani, hogy a Fidesz kicsit kihúzódik a jobbszél felé, és elkezdi az sulykolni, hogy a hatalom megtartása érdekében rájuk kell szavazni.
Ez persze konfrontációval jár, de a Jobbik már mindent megígért választóinak, amit a manifeszt nácizmus vállalása nélkül ígérni lehet, innentől már csak a cigányok munkatábori elhelyezését tudná ígérni, meg a libatolvajlásért kiszabható halálbüntetést.
Ne felejtsük, a mai eredmények alapján a jobboldalnak még így is többsége van, pedig az LMP-t nem is számítom hozzájuk, ott a pártelnökön kívül kevés a tróger...

 



A baloldal számára sem hátrányos a tanulságok levonása, itt igazolódott be először - ahelyett, hogy már a parlamenti választások során beigazolódott volna -, hogy az eredményt az összefogás hozza.
Nem okvetlen egy pártban, de sokkal több alázattal a cél - a diktatúra megdöntése - iránt.
Nem kell egymást bántani, inkább fel kellene kínálni a választóknak megvalósítható elképzeléseket arról, hogy milyen országot szeretnének a jelöltjeink - és programokat, hogy tudják a választók, hogy ezeket a célokat hogy szeretnénk elérni.
Mert a mai győzelem azt is mutatja, hogy a választó előbb-utóbb rájön arra, ha a hirdetett elvek és a gyakorlat elválik egymástól.
A mai győzelemben az ellenzéki pártok és a civilek munkáján túl a Fidesz - konkrétan Orbán munkája is benne van, méghozzá eléggé nagy súllyal.
A pávatáncos produkcióját lassan már saját közönségének egy része is unja, a megetetett választók már csak szomorúan röhögnek a győzelmi jelentéseken, a hitelkárosultak megmentésük diadalán, azok az alsó-középosztálybeli kisegzisztenciák pedig, akik a középosztálybeli választók tömegeit adják, lassan rájönnek, hogy Orbán rendszere kiket is támogat valójában.

Kezdenek rettegni a lecsúszástól, és nem vigasztalja őket hogy a Fidesz potentátjainak jobban megy, mint valaha is ment, ők egyre dühösebbek.Még nem érte el az ingerküszöbüket a rablás mértéke, még azt gondolják, hogy nem érdekli őket, ezek mennyit lopnak, csak nekik legyen meg a megfelelő jövedelmük, de majd rájönnek, hogy a tortából, ha valakinek nagy szelet jut, akkor a többieknek csak kisebb juthat.
Ha rájönnek, hogy a pénzt nem az állam csinálja, hanem ők, és ezt osztogatja-fosztogatja a maffia, hamar el fog dőlni bennük a borjú...

Szóval, ez egy biztató első lépés, gratulálok mindenkinek, aki részese volt a győzelemnek - sok munka vár még rájuk, de most megtapasztalhatták az erőt, melyet az együttműködés ad.
Menjünk tovább, hogy Orbán is menjen tovább, ha lehet - sebesen.
Rákosi Kirgizisztánban volt száműzetésben, Orbánnak talán jól állna Azerbajdzsán, nyithatna ott egy jólmenő kis baltakereskedést, de persze demokratikusan választhatná tartózkodási helyéül Örményországot is.
Mindegy, csak el ebből az országból, melyet erkölcsileg leamortizált, anyagilag kirabolt.
Hosszú még az út odáig, de bármilyen hosszú úton mindig az első lépés megtétele a legnehezebb.
Túl vagyunk rajta.
Kész.

:O)))

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>