Színház az egész világ 2014-01-06 10:55:48
Színházba vittek unokámék, ezt kaptuk tőlük karácsonyra.
Örültünk neki, jóllehet a legutóbbi színházi előadás után a feleségem megfogadta, hogy ő többet sorstragédiákat boncolgató darabra be nem teszi a lábát, hiszen a hétköznapi életben is annyi erkölcstelenséggel, képmutatással, kegyetlenséggel és ostobasággal lehet találkozni, hogy az neki bőven elég.
Erre tessék, a mai darab a Pesti Színházban Sütő András Álomkommandója volt, amiről minden elmondható, csak az nem, hogy ne sorstragédiákkal foglalkozna.
Eltűnődtem az előadás után, hogy vajon meddig bírja még a hagyományos színház a versenyt a többi műfajjal, hiszen a film és a televízió már eltakarított mindent a pályáról, ami gondolkodásra késztethette volna az embert. Hajdan a könyvet elolvastad és menet közben a fantáziád segítségével megcsináltad belőle a magad egyéni kis moziját, vagy elmentél színházba és utána elgondolkodtál a látottakon, használtad hozzá addig felhalmozott ismereteidet, manapság meg konyhakészen, sőt előrágva kapsz mindent, fogyaszd el és menj tovább, jöhet a következő. A mai színház más, még ifjúságom színházától is eltér, amelyikben Bessenyei csillogtatta páratlan orgánumát, széles gesztusokkal csodálatos hősöket varázsolva elénk.
A mai színház inkább a rejtvényfejtéshez hasonlít, nem engedheted el magad, nem bóbiskolhatsz a színházi zsöllyében – már persze, ha érteni és élvezni is akarod, amit látsz. A darabok maguk is tele vannak olyan utalásokkal, melyek megdolgoztatják asszociációs készségeidet, erre a rendezők még rá is tesznek egy lapáttal, úgyhogy aki laza szórakozásra vágyik, az nézze továbbra is Borbás Marcsi főzőműsorait, ott nem kell azon törni a fejed, hogy a főhős jól teszi-e, amit tesz, vagy paprika helyett jobb lett volna mégiscsak fahéjat szórni a kondérba. Bevallom, a bennem dugdosott sznob igazán elégedett volt a fiatalok darab-választásával, hiszen azt igazán nem lehet mondani, hogy egy kis tingli-tangli komédiára vittek volna el, ezen a darabon egy percig sem lehetett lazítani. A történet maga egy színházi darab bemutatásának előkészületeiről szól, egy diktatórikus berendezkedésű országban játszódik, szóval színház a színházban. Mindamellett, hogy ugyan van egy-két látványos utalás a Ceausescu-kor Romániájára, a fejem teszem rá, hogy a nézők kilencvenkilenc százalékának nem a Conducator személye sejlett fel az Elnök említése kapcsán, és nem is Áder Jánosra gondolt senki. Az önkényuralom ellen küzd a darab rendezőjének színész fia, akit a titkosrendőrség üldöz, és akit a színház igazgatója - állítása szerint azért, hogy megmentse a súlyosabb retorzióktól – feljelent. A darab pedig, melyet be kívánnak mutatni egy Auschwitz – dráma. Doktor Mengele zsidó boncmestere és az ő két gyermeke állnak a középpontban - a gyerekek ikrek, akik köztudottan a lágerorvos kedvenc kísérleti alanyai voltak. Az apa mindenáron meg akarja menteni gyermekeit, ennek érdekében megalázkodik, megalkuszik mindennel, de semmi nem segít, gyermekeit megölik. A darab próbái során lefogják a darab rendezőjének, aki az Auschwitz darabban a boncmester apát játssza, színész fiát, a rendező pedig – szándékán kívül - lelövi a tudtán kívül a kellék-pisztolyok közé kevert igazi pisztollyal a színigazgatót, demonstrálva ezzel azt, hogy a kisember mennyire kiszolgáltatottja a hatalomnak, mely embert ember ellen fordít. A darab kulcsmondata az, mikor a rendező és a színigazgató vitájában elhangzik: Auschwitz nem Auschwitzban kezdődött. Nagy igazság, nagyon jó lenne, ha a magyar társadalom ezt mélyen az eszébe vésné, de sajnos, nemigen látok erre irányuló törekvéseket.
Rengeteg az áthallás, a mondanivalót pedig nem kell aktualizálni, de társadalmunk általános állapotán mindenképpen el kellene gondolkodni. Komoly élmény volt, lehet elspekulálgatni azon, hogy meddig éri meg megalkudni, de azon is, hogy amikor a rendező fiát, majd őt is elviszi a hatalom, akkor a többiek egy hang nélkül nézik végig az eseményeket, hiába bíztatja őket a rendező legalább verbális ellenállásra. Ami azt illeti, ilyen szempontból mintha csak a mai magyar helyzetről írta volna darabját Sütő András – 1986-ban.
A rendezés remek, a színészek kitünőek, habár ahogy elnéztem, a Nemzeti Színházban nem biztos, hogy bemutathatták volna ezt a darabot, hiszen meztelen nő is szerepelt benne, így aztán Semjén bizonyára ráküldte volna kereszteslovagjait a rendezőre,. De a Pesti Színházban idén tavaszig talán még elmegy… Előadás után leültünk még egy fűtött teraszon, ittunk egy narancslevet, kicsit beszélgettünk, kicsit Európában éreztük magunkat, aztán hazaautókáztunk, a fiatalok meg hazavillamosoztak. Örülök, hogy láthattam ezt az előadást, mert erről a témáról nem lehet eleget beszélni. Ha valaki csak ezt a mondatot: „Auschwitz nem Auschwitzban kezdődött.” jegyzi meg belőle, már nem veszett kárba a színházjegy ára…
:O)))
|