2014-06-20 19:20:09

Édes többes?

A politikai évad kétséget kizáróan legtrendibb jelensége – ellenzéki oldalon – a „társelnökök” intézményének felfutása. Úgy burjánoznak, mint eső után a gomba, az újfajta stallum népszerűsége az eget veri, bár jelentősége azért (még?) nem „egetverő”.

Foci VB-től és kánikulától egyaránt kábult elmével csak kapkodjuk a fejünket (már akinek még van és használja is) a belpolitika eme új és remélhetően nem „vad” hajtása láttán. Az ember fia és leánya azt érzékeli, hogy valami nagyon trendi dolog lehet társelnöknek lenni, ha egyszer ennyien viselik a titulust. Oka meg egészen biztos kell, hogy legyen a dolognak, mert ok nélkül minden okafogyott. Vagy nem?

Nézzük is, miről beszélünk! Az LMP-nél ketten osztoznak, a PM-nél szintúgy két fő risztel a poszton. Az Együtt-nek meg igazán nincs oka panaszra, ott rögtön hárman is társelnökölnek! Nem semmi, mondhatnánk. És mondjuk is.

Ehhez képest a DK kifejezetten csórónak tűnik a maga egyedüli, „társtalan” elnökével, arról meg csak lábujjhegyen emlékezzünk meg, hogy a „legnagyobb erőnek” meg momentán …… de hiszen tudjuk.

Gondolom, már az olvasóban is felmerült az 500 Ft.-os (két gombócnyi fagyi ára) kérdés: mi indokolja a társelnöki tisztség ilyen bozóttűz-szerű terjedését? Megy-e általa az ügy elébb?

Az ember legelőször is arra gondol, hogy az ellenzéki pártoknál vagy pártszerű képződményeknél az idei két választással eltelt idők során, vagy éppen az elért „eredményekből” fakadóan annyira felgyülemlett (hogy azt ne mondjuk, a körmükre égett) a munka, hogy azt egy megválasztott-kinevezett vezető egyedül már nem bírná. Tehát, a társelnökség lehet egyfajta tehermegosztás. Lehet.

De lehet más is. A társelnökség jelentheti és kifejezheti azt is, hogy az említett szervezeteken belül nem egységes sem a tábor, sem a zászló; alapvető kérdésekben és irányokban való egyezés mellett megférnek különböző felfogások, irányzatok, melyeket egy-egy elnök-társ személyesít meg. És ezzel nincs is baj, a társelnökség tehát lehet a szervezeti demokratizmus megnyilvánulása is. Lehet.

De lehet más is. Árulkodhat arról – és sajnos, teszi is – hogy az említetteknél nem tudtak dűlőre jutni a szervezet irányítására, annak megszemélyesítésére leginkább alkalmas politikus személyét illetően. Többen vannak a pakliban (hogy azt ne mondjuk, a ringben), a belső versengés folyamatban van. Addig is vannak a társelnökök, akik kínosan ügyelnek arra, hogy minden belső platform, frakció vagy hasonló kifelé egyenlően képviselve legyen. Amolyan fékek és ellensúlyok módjára. A társelnökség tehát lehet az arányosság és méltányosság megtestesülése is. Lehet.

De lehet más is. Lehet átmeneti, múló belpolitikai divat, ami jól mutat és mutatható (kommunikálható); de lehet az iránykeresések és szárnypróbálgatások területe; egyfajta nyilvánosság előtti üzemmód, ha úgy tetszik, a természetes politikusi kiválasztódás, az elfogadottság folyamatos tesztelhetőségének egyik új terepe is. Lehet.

De lehet más is. Jelesül: egyértelmű és ékes bizonyítéka annak, hogy az ellenzéki szervezetek továbbra is önmagukkal és a másikkal vannak elfoglalva, amolyan játszótéri homokozás, üvegcserepes köldöksimogatás folyik, némi tábori számháborúval és adj király katonásdival fűszerezve.

Megpróbálva elleplezni a lényeget: nincsenek új ötleteik, modern felfogású és választói oldalról egyszerűen kódolható üzeneteik. Valamint azt, hogy ezen a térfélen túl sokan vadásznak. Lassan több lesz az eszkimó, mint a feltételezett, potenciális választó.

Hogy a fókákat – mert megérdemlik – hagyjuk ki a buliból!

- rigi -