2014-10-19 10:20:33

Nem ússzuk meg a kemény és kitartó munkát, mellyel meg lehet teremteni a kétségkívül szép cél elérésének előfeltételeit.

Ha magunkat, demokratákat egy politikai táborként határozzuk meg, akkor a feladatok sorrendje valószínűleg a következő:
- Teremtsünk rendet a saját csapatunkban. 
- Győzzük meg a választót, hogy ránk van szüksége, mert éppen ilyen megváltót írt neki elő az Úr. 
- Aztán, mire ezt elhiszi, készen kell állnia a változást megvalósító eszközrendszernek, az erre alkalmas szervezetnek, a változás megvalósítására képes, felkészült személyeknek, és birtokunkban kell legyenek az ehhez szükséges erőforrások.

Aki azt hiszi, hogy ez olyan „gyere cipó, hamm bekaplak” típusú feladat, az becsapja saját magát és mindazokat, akik változást akarnak.
A felsoroltak közül egyik sem egyszerű dolog, és arra kell készülni, hogy a hatalom – ahogy már ma is teszi – mindent meg fog tenni, hogy dolgunkat megnehezítse, pedig, ha körülnézünk, akkor be kell látnunk, nehéz ez Viktor nélkül is, eléggé.
Nem kétséges, kellett Orbán tevékenysége is a bukáshoz, de azért a munka oroszlánrészét mi végeztük el – hogy kissé profán legyek, elvégeztük azt a komoly felkészültséget kívánó cirkuszi mutatványt, hogy seggberúgtuk magunkat.

Ha elvégzünk egy gyors helyzetértékelést, akkor azt látjuk, hogy egy jólszervezett, szinte korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkező, eszközökben és jól felkészített aktivistákban gazdag, vezetői szinten erősen motivált ellenféllel állunk szemben.
Abban a táborban a vezetők mindahányan tudják, hogy Orbán bukása egyben az ő bukásukat is jelentené, hiszen szinte valamennyien Orbán kezéből vehették át a stallumot, az ő kreálmányai, aki pedig nem, azok Orbán kreálmányainak kreálmányai, akik túl sok jóra nem számíthatnak egy ilyen esetben.
Feltéve persze, hogy nem Gyurcsány vezeti a változást végrehajtó erőket, mert ő képes a rókát kinevezni a libaólba közegészségügyi államtitkárnak, már csak a demokrácia jegyében is, ugye.

A hideg szaladgál a hátamon, amikor eszembe jut Polt Péter pályaíve, aki a szocialisták kormányzása alatt is ott maradhatott magas beosztásban az Ügyészségen, megőrizhette informális befolyását és magával a jelenlétével is figyelmeztette az ott dolgozókat arra, hogy holnap akár vissza is térhet.
Pedig nem kellett volna erkölcsi skrupulusoknak lenni, hiszen elődjét úgy vágták ki Viktorék, mint a macskát fosni.
De vonatkozik ez más, magas beosztásban levő tisztviselőkre is, akik mind-mind kerékkötői voltak a Gyurcsány-kormány által bevezetni kívánt változásoknak.
Rendben, szép elv az, hogy a köztisztviselő a mindenkori kormányhoz legyen lojális, de ha a köztisztviselőket a politikai ellenfél a portásig bezárólag lecseréli, akkor az ellenzék győzelme után logikusan ugyanezt kell lépnie az új hatalomnak is, ha hosszúéletű akar lenni ezen a földön.

Mottó: Ülj le a folyó partján és várd meg, míg ellenséged tetemét előtted viszi a víz…

Az ellenfél totális médiafölénnyel rendelkezik, és informálisan kezében van még az úgynevezett ellenzéki média is, hiszen a médiumok is olyanok, mint a választópolgárok, élni akarnak, és ehhez pénzre van szükségük.
A mai média a reklámbevételekből és, a magyar reklámpiac kicsi, az ellenzéki médiumok egyike sem olyan tőkeerős, mint a német RTL, mely megengedheti magának a hosszas perelgetések luxusát - mire megnyerne egy pert, vélhetőleg az Unióban, addigra már régen az enyészeté lesz, már a nevére sem emlékszik senki.
Új módszerekre vagy új médiumokra lenne szükség, ami nem biztos, hogy reménytelen, de az viszont biztos, hogy el kell érni a választót annak, aki kormányra akar kerülni.

Valaki azt is elmondhatná már a demokratikus oldal kommunikációját irányítóknak, hogy a kommunikáció nem az, hogy a Fidesz mond valamit, mi meg reagálunk rá, mert így majmot csinálnak belőlünk, úgyhogy ideje eldobni a banánt és nekikezdeni a saját mondanivalónkat hirdetni, amennyiben az nem a saját táboron belüli torzsalkodásról, hanem a választóról szól.

Rendbe kell tenni a szervezeti kérdéseket is, mert az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben a szövetségi politika erőltetése felesleges, a jelenlegi pártok vezetői valószínűleg egy konkrét igénynek eleget téve ellenzik az összefogást, híveik meg abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egyedül is menni fog a dolog.
Nem fog menni, de az is egy elképzelhető eljárás, hogy a pártok építsék fel és erősítsék meg saját szervezeteiket, erősítsék meg aktívahálózatukat, ha tudják, elsősorban fiatalokkal. mert négy-öt év múlva a kitelepüléseken már valóban csak járókeretekkel vesznek majd részt a ma lelkes nyugdíjasai.
Aztán majd ráérünk a választások előtt összefogni, ami természetesen nem fog menni, hiszen Gyurcsány… stb. stb.

De szervezetet azért kell építeni, hiszen ott kellene lenni az ezer lelkes falvakban is, csak hát azért az vicces lenne, ha minden tíz portára jutna egy párt és a helyi Jobbikkal szemben öt magányos harcos ötféleképpen magyarázná, hogy miben téved Juliska néni libalopás ügyben.
Majd jönne Fodor Gábor személyesen, és elmagyarázná, hogy a libának demokratikus jogában áll ellopódni.
Az MSZP hajdani sikereinek záloga a szervezettség volt, valóban minden településen létezett alapszervezet, de menet közben a körülmények megváltoztak, akkoriban a pártéletnek még nem az éhhalál volt a következménye.

A hajdani alapszervezeteket szét sem kellett verni, szétestek azok maguktól is, a tagság elöregedett, az utánpótlásról nem gondoskodott senki, aki kitartott, azt is demoralizálta a pártvezetésen belüli ostoba torzsalkodás, a vezetők egy részének árulása, a szervezetlenség és vezetetlenség, a céltalan és kilátástalan sodródás. 
De nem csak szervezetet, egyben közösséget is kell építeni, mert a választó számára ez adhat valamiféle biztonságot, ad egy teret, ahol nem kell alakoskodnia, őszintén elmondhatja a véleményét és egy közösséget, melytől elvárhatja, hogy szükség esetén kiálljon mellette.
Talán folytassuk holnap, jó?

:O)))