Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Tusványosi turul

2015-07-26 19:45:48


Ami azt illeti, még az is sokat hozna rajta, szegényen.

Igaz, ha elégedetlenül csóválná a fejét a demokraták láttán, akkor csörögne a feje, de még így is megérné - a pozitív hozadékért mindent, ugye...

 

Orbán beszédet mondott Tusványoson, ahova úgy jár vissza, mint liba a tavaszi zsenge vetésre.

Ennek vélhetőleg az az oka, hogy a szabadegyetemnek becézett Úrfelmutatásra leginkább külhoni hívei masíroznak hosszú, tömött sorokban, ők meg szeretik hallani, hogy milyen fasza gyerekek, ellenben nem kell a szónok hülyeségeitől direktben szenvedniük - egyelőre.

De ez a meccs még nincs lefutva, hiszen a helyi fajmagyarok rendszeresen a románok orra alá dörgölnek ezt-azt, egészen addig, míg egy helyiérdekű orbánviktor jól seggbe nem rúgja az egész társaságot, beleértve a Nemzeti Sejtet és bánatos nyáját is.

 

A Nemzet Esze - mit tegyünk, ennyi jutott nekünk - minden évben ütős beszédeket mond, általában a liberálisokon és a baloldaliakon szeret ilyenkor ütni, de ez egyre kevésbé sikerül neki.

Ennek az az oka, hogy beszari, nem meri világosan kimondani, amit gondol, hanem furfangosan ravaszkodik, mint székely ember szegkovácsa, a patkolás árának kialkudása során.

A legnagyobb bajáról ő még nem is tud, mert nemigen merik a szemébe mondani, hiszen akkor oda a kerítésdrót-biznisz, ez pedig az, hogy ez a püffedt fejű, gyógyszerrel kisámfázott diktátorocska unalmas.

Unalmas, amit mond, ahogy mondja, unalmas a módszer, ahogy veretes ostobaságait bele akarja verni szeretett alattvalói fejébe, unalmasak az Unióval szembeni hepciáskodásai, törekvése a világpolitikát befolyásoló politikus imázsának felmutatására, unalmas ez a szerencsétlen, úgy, ahogy van.

 

Baromságaitól itt és most sem tudta megkímélni hallgatóságát, fekete-afrikai veszéllyel riogatta a sok szerencsétlent, akik alig várták már, hogy valami lelkesítőt is hallhassanak a tűző napon.

Mici megállapította: az újkori népvándorlás politikai folyamatok (lásd: éhendöglés, mint politikai folyamat...) következménye, és az igazi komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből. 

Meg az ő ostobaságának feneketlen mélységeiből.

Ül a szudáni faluban, tehénszarral tapasztott, vesszőkből font kunyhója előtt a marhapásztor, nézi a sámán által gyújtott tűz tűéles képeit és elhatározza, hogy ha beledöglik, akkor is emigráns lesz, méghozzá Magyarországra jön, megélhetésinek, mert ott van a paradicsom, sőt még a paprika is, degeszre eheti magát lecsóval...

Innen már csak egy lépés lenne a sárga veszedelem emlegetése, de volt Kínában és rájött, hogy többen vannak, mint mi.

Ha jól belegondolunk, a kínaiak ötödik hadoszlopa már a spájzban van, ott forgatja az üvegtésztát a vokban és várja a Kínai Kommunista Párt parancsát az ország elfoglalására.

És akkor a zsidókat még szóba se hozta, akik kiisszák majd a vizeinket, ki tudja, lehet, már a Balaton is apad - sunyi népek ezek a zsidók, lehet, hogy a Vörös tenger után most a Balatonon akarnak száraz lábbal átkelni...

 

Miután a menekültek zöme Afganisztánból, Irakból, Szíriából érkezik, logikus hát, hogy szerinte nem ők jelentik a fő veszélyt.

Ha éppen apadna a menekültek áradata, akik az Iszlám Állam és a többi vallási és egyéb terrorszervezet elől menekülnek, akkor besegítünk nekik, a baráti Törökország elkezdi bombázni Szíriát, egy koszból az Iszlám Állam egyetlen hatékony ellenségének számító kurdokat is.

Hadd tegyünk szert kurd háborús menekültekre is, ha már azok nem veszélyeztetnek bennünket.

Szóval, az ilyen precíz helyzetértékelések után megkönnyebbül a hallgatóság, főleg, miután meghallgatja, hogy a baloldal  a határontúli magyarok bevándorlása ellen kampányolt, ami ugyan nettó hazugság, mert azért kampányolt, hogy aki nem él az országban, az ne is dönthessen róla.

De mindegy, külhoni jobboldali ember szeret szép havasi gyopárral díszített hazugságokat hallgatni, mert önérzete az aztán van - mint tudjuk, székely szarta a magyart...

 

Szóval mindeni tette a dolgát, A Sejt beszélt, Rogán nyelve a helyén volt, mi meg aggódva figyeltük, nem üzen-e hadat Amerikának.

Megúsztuk,már csak az ukrán menekültáradatot kell majd megúszni, melyet - még két-három hülye nyilatkozat után - sikerül majd ránk szabadítani.

 

A Gellérthegy oldalában oszlopáról pofára esett a büszke turul.

Rossz ómen, habár, ha jobban belegondolunk...

 

:O))) 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Vállalkozóként tudod, hogy neked kell döntéseket hoznod – ezzel nincs is baj, amikor a szakmádról, a vállalkoz...
Bővebben >>