Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.

UPDATE/VILLÁMPOSZT: A Tóásó-konteó

2015-05-04 22:32:06


Előző posztomban azt írtam róla, hogy „A jelenlegi Tóásó-konteót eddig nem tárgyalta, miközben az előzményeket, Eduardo Rózsa-Floresék kivégzését igen.


A magyar sajtóban valóban nem foglalkozott vele, és a saját blogján sem, ezért elkerülte a figyelmemet két dolog is.

 

Az egyikre egy barátom hívta fel a figyelmemet: a Had- és rendvédelem-história, kicsit másképp (Lemil) blogon írt vendégposztot.

A másik ennél egy kicsit kínosabb. Megkérdeztem tőle, miért nem foglalkozott vele, és nagyon szerényen azt válaszolta, hogy kevés az ideje… Ezzel együtt átküldte a témában a Transindexen vele készült interjút.

 

Fentebb a szövegben a vendégposztot és az interjút is hyperlinkeltem. A Lemilen inkább „csak” a mozaikosdi folyik, az interjút mindenképp érdemes elolvasni! Ösztökélésül két tételmondatot tennék ide:

 

„Alig elképzelhető, hogy civilek hajtsanak végre egy ilyen akciót”,

illetve

„Ha és amennyiben ugyanis az akció hátterében valóban valamelyik magyar titkosszolgálat állt, akkor azt, ami történt, egyetlen szóval lehet minősíteni: dekonspiráció.”

 

Amit már nem ő állít, hanem én kérdezek:


Nincs-e esetleg némi differencia a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat között?



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szerv...
Bővebben >>