Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Hedvig napja van.

Ugyanabba a folyóba

2013-08-26 08:22:00


Mikor Gyurcsány lemondott a miniszterelnöki posztról, a magyar progresszió nekilátott, hogy bemutassa saját leglényegét, az önpusztító töketlenséget.

 

Parádésan sikerült is az attrakció, máig feledhetetlent produkáltak a magyar demokraták együtt, de képviselőik külön-külön is. Valahogy úgy alakult, hogy szó sem eshetett arról, hogy valamiféle ésszerűség jegyében a lemondott miniszterelnök posztjára előre egyeztetett jelölt kerüljön, ehelyett mindenki, aki a politika környékén bóklászott, vad ötletelésbe kezdett.

 

Ebben persze vastagon benne van a volt miniszterelnök felelőssége is, aki láthatólag nem tanult abból, hogy már nemzetközi téren is bebizonyosodott, hogy a döntéshozókat sokkolni nemigen szokott megfelelő eredményre vezetni - jobb a döntéseket előkészíteni. Az átlagpolitikus meg a választó nem igazán kedveli a számára követhetetlen változtatásokat. A Szocialista Párt mindenkori döntéshozóihoz képest pedig a lajhár egyenesen egy kapkodó idegbolond.

 

Így aztán a Gyurcsány által megálmodott kisded - az a politikai struktúra, mely szerint ő maradna pártelnök, és a választások előkészítésével foglalkozna, a kormányt pedig kivonná a fideszes idétlenkedések erodáló hatása alól - elhalálozott, még mielőtt felsírhatott volna. Ehelyett jött Puccs László, vagy ki is, Gyurcsány meg megsértődve nézegette azt a nevetséges és méltatlan szerencsétlenkedést, melyet önmagukat sokra hivatottnak tartó párttársai előadtak. Azok meg ásóra – kapára kaptak, és elkezdték buzgón ásni a baloldal sírját, szeri-száma nem volt a királycsinálóknak, a gegmeneknek, valamint az általuk forgalomba hozott neveknek.

 

Tegyük most félre, hogy Gyurcsány lelkiállapota indokolta-e ezt a viselkedést, azt is, hogy emberileg érthető vagy nem a dolog, maradjunk annyiban, hogy a politikus nem engedheti meg magának a lelkiállapot luxusát, mindent el kell viselnie. Mindegy, a lényeg az, hogy miután már minden lehetséges és lehetetlen ötletet megrágtak és kiköptek, végre nem maradt más, mint akit Gyurcsány egyébként is kiszemelt a feladatra, a kiváló technokrata, de politikusnak hogyismondjam Bajnai Gordon, aki aztán - derekán a még Gyurcsány által felcsatolt biztonsági övvel - valóban megbízhatóan magas színvonalon, kiválóan oldotta meg a feladatát.

 

A Szocialista Párt a cirkusszal persze elveszítette maradék tekintélyét is, a választó meg megbüntette, aztán a vesztes választások után nyakig a földbe döngölve kollektív mataharit vagy harkirit vagy mit is hajtott végre. Ahelyett, hogy összefogtak volna, nekiláttak osztódni, mert azt ugyan a Párt krémje és virága el tudta viselni, hogy mindenféle középszerű népek csasztuskabrigádjai platformjaikon hirdessék a semmit, de azt, hogy a kialakult helyzetről és a racionális megoldás módozatairól valóságos nézeteket ütköztessenek, ahhoz nem volt elég bátorságuk.

 

No, meg valljuk be, Gyurcsányon kívül ötleteik sem, melyek fájó hiányát mind a mai napig megszenvedi a magyar baloldal, mert azt azért ne tekintsük ötletnek, hogy a Putyilov – gyár nagyüzemi munkásait most akarja harcba vinni a Téli Palota ellen Szanyi kapitány… Abban viszont a szocialista párt korifeusainak volt gyakorlatuk, hogy miként kell a renitenseket kirekeszteni a pártból, így aztán Gyurcsány ismét megsértődhetett, majd féljobbra el, merthogy azért a mi Ferinknek is lehetnek elvetélt ötletei. A szocik ismét felállították a rendszerváltás Vörös Sarkát, melyben a Párt pénztárkönyvére egy Nokia dobozt meg egy Lenin mellszobrot helyeztek, igaz, ez utóbbit a tagságnak háttal fordítva, és a porcelánzakó hátára matyómintákat festve.

 

Közben Bajnai, aki egyszer már eltalálta a labdát, elhitte magáról, hogy labdazsonglőr, és bejelentette az igényét arra, hogy innentől kezdve ő mondja meg a tutifrankót, mögötte, mint saját választói tömeg Oszkó állt és a háttérben ködösen felsejlett egy kissé korpulens, bajszos alak, egyik hóna alatt egy rúd szalámival, másik alatt egy focilabdával. Később aztán jöttek olyan minőségi politikusok, mint Juhász-füvész, meg a Fidesz trójai falova kilógó lólábának patáját képező néhány volt LMP - s politikus, akiket Viktor Bajnait megsegíteni küldött - mégis, legyen már kivel Együtt, ugye, ha már ez a nevünk...

 

És akkor most ugyanott tartunk, mint kb. négy évvel ezelőtt.

 

A magát demokratikusnak tartó, de szerintem inkább csak erőszakos anarchista, meg az öreg szocialisták klubhűségét kihasználó búbánatos ellenzék néz maga elé tanácstalanul, mint Hitler 45-ben,  olyan vezetők irányításával, akik Ügy helyett Érdekeket szolgálnak, és azok az érdekek nem a baloldali, de nem is a szimplán csak demokrata választók érdekei. Érdekesek a fedezet nélküli optimista nyilatkozatok, meg a szocialisták fenyegetőzése, hogy amennyiben Bajnaiéknak nem tetszik a szocialista javaslat, akkor más szervezetekkel tárgyalnak.

 

Hát nem látják, hogy mennyire szánalmas ez a vergődés?

 

Hol van a mindenki által ígért Nagy Összefogás, melynek minden demokráciát igenlő szervezet részese lesz a diktatúra elleni harcban? Vagy képtelenek felérni ésszel, hogy ebben a harcban minden demokratára szükség van?

 

Nem látják a Jobbik nyomulását?

 

Pedig hát ma is ott vonulásztak a főváros kellős közepén a betiltott Magyar Gárdát ünnepelve és a neonáci SturmAbteilung új tagjait avatva, igaz, az utódszervezetek neve alatt. De attól náci a náci, ha a pártját NSDAP - nak, vagy Hitlerjugendnek hívják?

Attól nyilas valaki, ha olívzöld ingben masírozgat?

 

Jelzem, még ebben sincs hiba, hiba itt az olyan demokraták fejében van, akik képtelenek szembenézni a valósággal.

 

Beleléptünk ismét a folyóba, de ez már nem ugyanaz a folyó, menet közben ugyanis a kissé koszos folyóból szennycsatorna lett, a tetején úszkál is valami, ami barna és büdös.

 

Nem kellene megvárni, míg megetetik velünk.



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Három évtizeddel ezelőtt alakulhatott újra meg a Rotary Klub Pécsen.
Bővebben >>