Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.

Újra Őszöd igazsága

2014-02-23 16:30:31


Abba most bele sem mennék, hogy az állítólag az ellenzék felé húzó orgánumok hogyan vacsorázták meg tudatlanul, vagy inkább tudatosan a Fidesz újabb provokációját. Egy egykori kommunista, aztán szélsőjobbos terrorista, aki saját bevallása szerint szabadidejében Gyurcsány Ferenc fotójára lövöldözött, olyasmit hallott, hogy miniszterelnökként  ő - az MSZP-frakcióval egyeztetve - adta ki az őszödi beszédet.
 
Ez volt a nagy sztori, negyvenöt nappal a választás előtt.
 
Ennyi volt a Fidesz, és néhány médium tölténye. Igyekeztek tehát az egész MSZP-t belesodorni ebbe a történetbe, bizonyítékok nélkül. Szép lassan kiderült, hogy a terrorista szavai egy részjelentés része, nem pedig A JELENTÉS. Bárhogy hazudták ezt magukat tekintélyesnek tartó orgánumok.
 
A szánalmas próbálkozás éjszakára meghalt. Bajnai Gordon közleménye már jelezte, hogy az Orbán-rezsim hamisít és manipulál, nem a végleges jelentést tették közzé, majd Mesterházy Attila másnapi közleménye tette egyértelművé: az Összefogás szétverésére tett szánalmas kísérlet meghalt.
 
A ballib ember egy része azonban ilyenkor még mindig ott tart, hogy ha nincs az a néhány mondat, akkor nem lett volna tévészékház elleni ostrom és a csőcselék által szétvert nemzeti ünnep sem.
 
Pedig a Fidesz készült. 2002-ben még csak újraszámláltatott és az Erzsébet-hidat záratta le. Az egymás utáni második Orbán-bukásra 2006-ban már erősebb lépés kellett. És bárki bármit mond arról a kiragadott négy mondatról, 24 órán belül nem lehetett volna abból tévéostrom. Többen megírták már, mikor kaphatta meg Orbán a beszédet. Hogyan kezdett el már nyáron, Tusnádon hazugságról beszélni, mit keresett életében először Fradi-meccsen pár nappal a tévéostrom előtt és így tovább. Miközben szemkilövetőznek, Nyitrai fideszes képviselő kérte számon a szakbizottság ülésén, hogy miért nem éleslőszert használtak. Nyilván Janukovics elvtárs, Orbán VIktor barátja útmutatásai alapján...
 
Az eddig titkosított 2009-ben elkészült, végleges őszödi jelentés fideszes szálakról beszél. Konkrét nevekkel. Miért nem ismerhetjük meg a teljes anyagot? Miért ül rajta Orbán Viktor és Pintér Sándor? Lehet, hogy megtudnánk, hogyan került az a néhány mondat a Magyar Rádióba?
 
Remélem, Mesterházy Attila kormánya azonnal feloldja a titkosítást...
 
Ennyi volt a muníció? Ezt sikerült négy év Papcsák- és Budai-féle elszámoltató ámokfutás után kierőlködni? Volt egy szánalmas sukorózás, amelyben az ügyészség a gyanúsítottakat akarta hamis vallomásra bírni Gyurcsány Ferenc ellen. Polt Péter elvetette a mentelmi jogot, mondván, bizonyítékai vannak - végül vádemelés sem történt. Próbálkoztak a szakdolgozattal, azt is elbukták. A hajrára előkerült "a terroista azt hallotta hogy" című mese.
 
A kiragadott négy mondat következménye az lett, hogy Orbán felbérelt embereket a zavargásokra, szándékosan az Astoriához szervezett demoinstrációt, hoigy a balhé mindenképen kitörjön, több rendőr sérült meg, mint ahány rendbontó, a kormányváltás után pedig jött a semmisségi törvény, hogy aki rendőrre támadt, gyújtogatott, tankor kötött el, kirakatokat zúzott be, gond nélkül hazamehessen. A rendőr becsületét pedig porba alázták.
 
A lamentáló másik felvetése, hogy a szoclib tábor is hasonlóképpen használta volna ki, ha egy ilyen hangfelvételhez jut. Pedig ez nem így van. Más ennek az oldalnak a szocializációja, a karaktere. Nem őrzik gyilkosok a pártházat, nem építenek stadiont lumpen elemeknek. 
 
Ez, persze, ne nyugtassa meg a Fideszt. Három hete még Janukovics is magabiztosan ült a helyén. Aztán a nép egyszer csak nem ment haza. A négymillió szegény és a többi megalázott egyszer idehaza erősebben is jelezheti, hogy elég volt. És akkor a torzított, elcsalt választás sem segít majd.
 
A Fidesz gyengül... olajcsepp került a gondosan homokozott fogaskerekek közé...



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>