2014-04-08 08:11:28

Ha elrontod az útvonalat, a GPS korrigál.

Újratervezés, mondja, mert bár az úttévesztés nem öröm, de a korrekcióra mindig van lehetőség.
Választásokat nem egy nap alatt nyer vagy veszít el egy párt, pártszövetség vagy bármely politikai formáció.
Egy rendes választási vereségért meg kell dolgozni, literszámra kell hullajtani a verítéket, és ha erre hajlandók a delikvensek, akkor meg is lesz az eredmény!

A demokratikus oldal veresége sem tegnap következett be, ez a vereség be lett kódolva már 2009. március 21.-én, amikor Gyurcsány lemondott a miniszterelnöki posztról.

Félreértés ne essék, nem Gyurcsányt hibáztatom a bekövetkezett helyzetért, bár kétségkívül ő is hibázott – nem mérte fel reálisan az őt körülvevő világot, nem nézett szembe azzal a helyzettel, hogy sajátjai közül sokan jobban gyűlölik, mint amennyire politikai ellenfelei.
Azt sem mondanám, hogy nem volt koncepciója a helyzetre, hiszen nem lett volna szokatlan az, hogy más személy a hatalmon levő párt elnöke és más vezeti a kormányt, de ehhez a támogatottságot nem biztosította előre.

Így aztán az a helyzet alakult ki, hogy bár a tagság támogatta, a megyei vezetők egy része alkalmasnak látta a helyzetet arra, hogy megszabaduljon a párt egyetlen karizmatikus figurájától, ezzel elkezdődött egy olyan folyamat, amely kártékonyabb volt annál, mintha az elnökség tagjai zárt ajtók mögött lilára verik egymást, mert az elkövetkező hetekben a szocialista párt egyszerre veszítette el hitelességét, támogatottságát és lett nevetségessé.

Márpedig a nevetségesség öl.

Ami ezután következett, az már borítékolható volt, elkezdődött a bűnbakképzés, a szocialisták még arra is lusták voltak, hogy új bűnöket varrjanak hajdani elnökük a nyakába.
Átvették Orbán idióták számára kidolgozott őszödi beszédes vádjait, és elkezdtek tülekedni, hogy ki tudja jobban elhatárolni magát a volt miniszterelnöktől, akinek elhallgatták és elvitatták összes eredményét, pedig– és ezt ma kevesen hinnék – komoly sikereket sikerült elérnie,
Például – és ez csak egy a sorból – elvitte az autópályákat a határokig.
Amikor a vasúttal hasonló jelentőségű fejlesztést vitt végbe Baross Gábor, akkor a nemzet megbecsülte őt, szobrot állított neki, - ma, ha betömik a kátyúkat a miniszterelnök lányának esküvője tiszteletére, nagyobb elismerést kap a munka, mint Gyurcsány műve.

A választásokat elveszítette a Szocialista Párt, majd a következő időszak Gyurcsány kiszorításával telt, aki némi harc után beletörődött ebbe, megalakítva a Demokratikus Koalíciót, azóta is ott folytat prófétai tevékenységet, pedig akár politikus is lehetett volna.
Ő sem sokat tanul a hibáiból, nem hiszi el, hogy modern tömegpártot nem lehet zsebből vezetni, káderpolitikát nem lehet személyes rokonszenv-alapon folytatni, és lehet esetenként kevesebbet is beszélni - horribile dictu hallgatni is.
A szocialisták csendesen berendezkedtek az ellenzéki létre, élték a maguk belterjes, érdektelen életét, nem indítottak politikai akciókat, nem mutatták magukat – a hónapok, évek során az a kép alakult ki róluk, hogy talán nem is akarnak nyerni a következő választáson, a kialakult helyzet megfelel nekik.

A párt vidéki szervezetei sorvadásnak indultak, pártépítésnek híre-nyoma sem volt, ha fiatal szocialistát akarnak mutogatni, a mai napig Tóbiást húzzák elő a kalapból, na jó, most Kunhalmi Ágnes is felmutatható, de továbbra is kérdés, hogy a két Harangozó mire megy sekrestyés nélkül.

A párt vadembere is beletörődött a helyzetbe, elmegy Brüsszelbe zabot hegyezni, Botka beássa magát Szegeden, nem kockáztat, természetesen ő sem kedveli Gyurcsányt, ami azért sajnálatos, mert valószínűleg ő lesz a szocialisták következő pártelnöke.

Bajnai a vesztett választások után légüres térben találta magát, ő nem igazán volt politikus, önmagát is inkább technokratának tartotta, így kénytelen volt saját politikai profilját felépíteni, amihez első lépésként meg kellett szabadulnia Gyurcsány árnyékától.
A maga elegáns módján egy-két lócitromot ő is hozzávágott a volt miniszterelnökhöz, akinek gazdasági minisztere volt, nem is olyan régen. 
Ez talán érthető is, az kevésbé, hogy miért gondolta azt, hogy mögé a MILLA milliós tömegeket tud állítani, hiszen aki akárcsak öt percet is foglalkozott a magyar belpolitikával, az mind tudta, hogy egy virtuális csapatról van szó, mely egyetlen dologra volt alkalmas: évente kétszer megszervezte a moderált hőbörgést, majd hazamentek a legények.

A Millával együtt járt kedvenc Juhászom is, aki már a puszta jelenlétével is komoly választói csoportokat riasztott el, hiszen a népnek doszt elege volt már az alkoholistákból is, és bár érthető a törekvés a könnyű drogok legalizálására, de ebben az országban ezt olyan pártnak, mely választást szeretne nyerni, támogatni - maga az öngyilok.
Viszont a Szolidaritásban rejlő lehetőségekkel nem tudott élni, pedig hát…

Aztán Bajnainak valaki bebeszélte, hogy neki pártot kellene alapítania, jóllehet egészen addig a percig alkalmas lett volna a demokratikus oldalt integrálni, vezetni és képviselni, - sajnos a saját pártja megalakulásával egy lett a többi pankrátor közül – neki is mentek a szocik azonnal.
Aztán még jöttek a Párbeszéd Magyarországért volt LMP-sei, és volt egy időszak, amikor olyan volt a demokratikus oldal, mint egy tömegverekedés a búcsúban.
Talán ha maradnak az eredeti felállásnál, többre mentünk volna: Bajnai a közös jelölt és mindenki őt támogatja.
Nm szeretnék hibást keresni, de egy tény: a magyar választó utálja a torzsalkodást, szereti az illúziókat, hinni akar valamiféle elvont nemzeti összefogásban, lengő zászlókban, az ország felett lebegő Szűz Máriában, a fene tudja miben, de aki nyilvánosan torzsalkodik, arra a voksát soha nem fogja adni.

Egy másik oka volt a vereségnek a kommunikáció állapota.

Az már csak hab volt a tortán, hogy a Fidesz minden kommunikációs felületet megszerzett – érdekes, most nem panaszkodik a médiaegyensúly hiánya miatt – de az sem tett jót a választási esélyeknek, hogy Orbánéknak nem is kellett a demokratikus oldal versenyzőit ekézni, megtették ezt a saját média-guruik, szakértőik, olyan buzgalommal. hogy párját ritkította.
Ha a szembenálló politikai erő és erőtlenség kommunikációjának szakszerűségét és hatékonyságát összevetjük, hát ég és föld a különbség, de nem a mi javunkra.
Lehet dühöngeni azon, hogy miket állít a Fidesz, de – a jelek szerint – abban a kommunikációban hisznek a választók, míg a mienkben nemigen.

Pedig szakszerű, fegyelmezett kommunikáció nélkül választást nyerni nem lehet.
Orbán kommunikációja olyan, mint a francia feleség, akit rajtakapott a férj: nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?
És neki hisz az is, aki maga munkanélküli, de a felesége és a gyerekei is azok és kéz a kézben mennek voksolni a Vezérre: Vik-tor! Vik-tor!
Volt már ilyen a történelemben, a populizmus hihetetlen hatékony tud lenni hozzáértő kezekben.

A nép nem hősökből áll, hanem esendő kisemberekből, akiket nagy röhögve meg lehet vezetni: elvesznek tőle száz forintot, majd egy év múlva visszaadnak neki ötvenet, a nyála csorog a hálától.
Mostantól kezdve még nehezebb lesz az élet, mert a nép tulajdonképpen most legitimálta Orbánt.
Mostantól nem lehet másra mutogatni – Magyarország népe választott, és bármennyire is hiszünk abban, hogy rosszul választott, ezt tiszteletben kell tartanunk.

Tulajdonképpen az a vicces ebben a választásban, hogy nem is választottunk, csak arra szavaztunk, hogy kell-e Orbán, vagy nem kell, elfogadható-e a diktatúra vagy nem.
Hát egyelőre úgy néz ki a helyzet, hogy Orbán kell, és a diktatúra is elfogadható néhány fabatka ellenében, akiknek meg az sem jut, azok beletörődtek a helyzetükbe.

A nyolcmillió választásra jogosult magyarból a Fideszre szavazott kétmillió-százharmincháromezer választó. a demokratákra egymillió-kétszáznegyvennégyezer és a Jobbikra kilencszáznyolcvanháromezer.
Többen maradtak otthon, mint ahányan az első két helyezettre voksoltak, vannak még tartalékaink, csak ki kell bányászni őket.
Van rá négy évünk.
Sajnos.

:O)))