Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.

Választás után, elemzés előtt

2014-05-26 08:36:46


Szóval, a legfontosabb az lenne, hogy ezt a választást a helyén kezeljük.

Nem kellene sem temetni, sem mennyekbe emelni senkit, mindössze az történt, hogy választottunk képviselőket az Európai Parlamentbe, ennek során ki jobb, ki rosszabb eredményeket ért el, és ha a pártok vezetői normális emberek lennének, akik képesek kicsit kikukucskálni a pártszékházak irodáinak ablakán a való életre, akkor tudnák, hogy semmi nem változott.
Merthogy a két nagy tábor, az általában jobboldalként meghatározott, de a valóságban egy autokratikus állami berendezkedést támogató, meglehetősen szélsőséges tömeg és a magát is sokszor baloldalként aposztrofáló demokraták közötti erőviszonyok változatlanok maradtak – és az ország szempontjából ez az igazán elkeserítő.


A két nagy táboron belüli átrendeződések sem bíztatnak semmi jóval, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben úgy látom, hogy a jobboldalon a Jobbik nem a rejtőzködő szavazók köréből növelte támogatottságát, hanem a Fidesztől vitt el szavazatokat, ami egyértelmű jele a társadalom jobbratolódásának, a jobboldal radikalizálódásának, ami egyébként egybevág az európai trendekkel is.

A baloldalon is hasonló folyamat játszódott le, azzal a különbséggel, hogy a szocialistáktól a szavazók nem a baloldal széle felé, hanem a társadalmi közép felé mozdultak el.

Méghozzá nem is annyira politikai ízlésváltozás okán, hanem egyszerűen azért, mert elegük volt saját politikusaik tehetetlenkedéseiből, megalkuvásaiból, taktikázgatásaiból és keresték azokat az erőket, melyek részben a következetes tisztességet képviselték, részben meg a pártpolitikából kiábrándult, de politikailag aktív liberális és demokrata szavazók számára kínáltak új fészket.

Azt sugallták a jobboldali elemzők és a jobboldalhoz dörgölőző baloldali kollegáik is, hogy ez a választás sorsdöntő lesz a DK és az Együtt-PM számára, ami egyébként nem volt igaz, de nem árt azért most beleverni orrocskájukat abba, amit a választók elé csináltak, hogy érezzék végre a különbséget a való élet és az álmaik közötti differenciát.
Nem kell elhinni azt sem, mikor majd azon hangoskodnak, hogy a Jobbik nyert, merthogy második lett.
Nem a Jobbik nyert, az MSZP vesztett - vesztett mandátumot, pozíciót, arcot és befolyást.
Ők a nagy vesztesek, míg a nagy nyertes Gyurcsány és a DK.

Egy éve ment a polémia, hogy Gyurcsány hoz, vagy visz szavazatokat, eléggé gusztustalanul, agresszíven próbálták még a demokratikus oldalon is kiiktatni őt a politikából – mint látnivaló, nem túl nagy sikerrel.
Ezért adjunk talán hálát az Úrnak, merthogy többé-kevésbé ő ma az egyetlen európai formátumú magyar politikus, jóllehet vannak rajta kívül is, akik talán nem fognak ránk szégyent hozni Brüsszelben. Politikusnak lenni kicsit olyan, mint hegedűművésznek lenni – a jószándékon és a sok gyakorláson túl tehetség is kell hozzá.

A Fidesszel nem foglalkoznék, hiszen a Fidesz nem párt, a vallási tébolyok meg le szoktak csengeni az első éhínségekkel egyidőben, olyankor a földesurakat karóba szokták húzni, asszonyaikat–lányaikat megpocsékolják, aztán indul egy új fejezet a történelemben…
Nagyon reménykedtem abban, hogy az LMP ugyanazért nem jut mandátumhoz, mint amiért a DK mandátumokat kapott – az erkölcs okán.
Sajnos ezerszer bizonyosodott be, hogy az LMP a Fidesz szatellitpártja, amelyik minden igazán fontos kérdésben Orbánt támogatta, de az önkormányzati választásokig még van idejük a választóknak eltöprengeni azon, hogy méltók-e a bizalomra.
Az Együtt-PM pedig most komoly dilemma előtt áll, mert el kell döntenie, hogy mi a fontosabb: egy rétegpárt önálló arculatának mindenáron való megteremtése, vagy a diktatúra elleni harc.

Nem könnyű a döntés, hiszen ez a párt olyan, mint egy disznósajt, mindent belevágtak, amire a nagy disznótorban nem volt szükség, igen jól kell fűszerezni, hogy jellege legyen és fogyasztható maradjon a vágásfelületből kilógó szőrök-bőrök ellenére is.
Mindenesetre túl sok ok a büszkeségre nincs.
Annak dacára, hogy a mainstream értelmiségnek az a része, mely nem az LMP-t támogatta, az az Együtt-PM szekerét tolta, az egy hely meglehetősen karcsú, - de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.


Mindenesetre Mesterházy kivételével mindenki felettébb elégedett, legyünk mi is azok, mert ennél rosszabb is történhetett volna.
Holnaptól lehet készülni az önkormányzati választásokra, melyek csak akkor lesznek sikeresek, ha a demokratikus oldal összefog, nemmellesleg ráébred, hogy Budapesten kívül is léteznek választópolgárok, akikkel a hatalom is, meg a hatalom szélsőséges szövetségese is csak játszik – szóval, lenne tere a felvilágosító munkának.
Hát, csak szorgalmasan…

:O)))



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>