Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.

Vamzer a lejtőn

2015-03-12 09:36:34


Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, ennek tudatában választották miniszterelnökké.
Medgyessy Péterről nem tudta senki, hogy SZT állományú kémelhárító tiszt volt, aki a pénzügyek területén jeleskedett, hiszen ameddig miniszterelnök nem lett, úgy tűnt, hogy ahhoz ért.Orbánról is tudtuk sokan, hogy vamzerként vészelte át sorkatonai szolgálata kemény megpróbáltatásait, de eddig hiányzott a gyanú mögül az azt megalapozó tényállítás - hát most az is megvan.
De nem mondja, hogy na és, hanem a vazallusait kergeti idiótábbnál idiótább helyzetekbe, olyanokkal próbálja védetni magát, akiknek erről a helyzetről minimális ismeretei sincsenek, és akik nyakig ülnek a kényszerben, mert a stallumukat a kis DNS hordozó kezéből kapták.
Élősködők, akik tudják, ha a gazdaállat elhullik, beledöglenek ők is.
Minden nemzetnek olyan fegyvere van, amilyet érdemel, az USA repülőgép hordozókkal, mi ezzel a szerencsétlen DNS hordozóval veszélyeztetjük a világbékét...
Mondhat itt már bárki bármit, a predikátum - a nemesi előnév, melyet keresztapjától kapott, rajtaragadt már, mint szamáron a fül, és a spicliség stigmáját se fogja tudni magáról lemosni mostmár soha, ebben a büdös életben.

Mert ő nem ügynök, nem hírszerző, mint James Bond, nem hozható fel mentségére, mint Medgyessynek, hogy csak hazája pénzügyi biztonságát akarta óvni, nem lehet rá azt mondani, hogy világnézeti elkötelezettségből tette, amit tett, mint Horn Gyula.
Ő egy egérszürke, mezei vamzer volt, aki vélhetőleg egy-két  plusz kimaradás lehetőségéért adta el magát, és még ez a jobbik eset, de az is elképzelhető, hogy lopott, és ezzel zsarolva szervezték be.
Merthogy, ha jelentenie kellett, akkor beszervezték, és hiába mondta Lajosnak, amit mondott, ezzel csak azt lehet bizonyítani, hogy tégla volt, de hogy mit jelentett, azt mindössze ketten tudják, ő, meg Lenin - Lenin, mint kép szobája falán.
Esetleg még a tartótisztje, de van az a pénz, amitől feledékeny lesz az ember, különösen ha a másik opció egy kocsiról leeső létra, ugye...
A tetejébe hibázott, mert olyannal húzott ujjat, akivel nem kellett volna, ami abból is látszik, hogy a háború még el sem kezdődött, de máris ezer sebből vérzik, és innentől kezdve már csak idő kérdése, hogy mikor rakja égnek politikai - és remélhetőleg gazdasági - bakancsait.
A Keresztapa című könyvben van egy jelenet, melyben a Keresztapa azt kérdezi consiglierijétől, hogy a családot a kábítószeres üzletbe bevonni kívánó Solozzo milyen ember.
A válasz: szicíliai.
Szicíliai, tehát "jellemes", aki képes - az életét is beleértve - mindent kockára tenni az ügyért, mely mellett elkötelezte magát.
Ha ebben a maffia-terminológiában próbáljuk megfogalmazni Simicska személyét, akkor azt kell mondanunk, hogy Simicska szicíliai...

Simicska a pénzügyek területén mozgott, nem kispályás versenyző, tudja mi hogyan működik, és lám, egyre-másra dőlnek be pénzügyi intézmények, mindegyiknél már így, az elején kitapintható a Fideszes szál, csakúgy, mit az oroszországi befektetéseknél, ahol Mészáros Lőrinc elfelejtette, hogy tulajdonos egy cégben, - igaz, ő feledékeny típus, meg aprópénzzel nem is foglalkozik.
Aki azt hiszi, hogy a történet akkor kezdődött, amikor Simicska állapotfelmérésének eredményét közkinccsé tette, az nagyon téved - és valószínűleg tévedett Vityka is, amikor Lajos csendességét félelemnek értékelte.
Lajos valószínűleg dolgozott, az ő szemfedőjét hímezgette esténként a kandalló fényénél, a kanna mellett, melyben a bosszút forralta.
És dolgozgatott is, vélhetőleg - talán ő kalkulálta ki, hogy mikor érdemes megindítania a nyílt konfrontációt, melynek koránt sincs még vége, ellenben ha ez ebben az ütemben folytatódik, akkor két hónap múlva Büszkeségünk rálép a saját nyelvére.
Márpedig folytatódni fog, merthogy muníció van hozzá, mint ezt Simicska el is mondta.
Szegény Viktornak nincs szerencséje a jóbarátokkal, egyik nagyobbat rúgott bele, mint a másik.

A Családban pedig elkezdődött a csendes helyezkedés, ami azért érdekes, mert lassan már nem marad fideszes felsővezető, aki ne ülne nyakig a szarban, ne kellene magyarázkodnia, ne bukna le naponta háromszor, és miután az RTL is feladta az apolitikus szerepet, erről már az ország is tud.
Hogy a Hírtévétől elmennek azok a másod - harmadosztályú műsorvezetők meg képernyős arcok, akik tudják, hogy tehetségük után a szakmából soha meg nem élnének, mert csak valakinek a - minimálisan is - lélegeztetőgépének csövével a szájában életképesek, ez nem fog Simicskának gondot okozni.
Ezer és ezer fiatal vár bizonyítási lehetőségre, és ha Simi meghirdet egy konzervatívra hangolt irányváltást, annyi tehetséges embere lesz, mint égen a csillag.
És lesz nézője is, meg olvasója is, mert a jobboldali/konzervatív ember nem hülye, nem agresszív, nem kirekesztő, csak éppen nem szereti Lenint, de hát ez meg igazán tolerálható.

Ami most fárasztó lesz, az a sok ostoba aktivizálódása, akik olyanok, mint a francia férj, akitől a kéményseprő alól kiszólva azt kérdezi a felesége: Most nekem hiszel Drágám, vagy a szemednek?
A válasz esetükben nem kétséges, de tulajdonképpen lényegtelen is, mert vagy kiábrándulnak idoljukból és vele a politikából, vagy elmennek cigányt riogatni fokossal meg karikásostorral, mígcsak egy nyeszlett kis cigányember el nem veszíti a türelmét és a veséjükbe nem vágja a bicskát.
Akárki jön ezek után, első dolgának a szélsőjobb törvényen kívül helyezése kell, hogy legyen.
A Jobbik parlamenti alelnöke szépen elmondta, hogy a cukiságok kinek szólnak, ellenben mi a Jobbik valódi álláspontja a társadalom ügyeiben.
De ez még odébb van, addig még sok pofátlanságot fogunk látni a mi szpáhijainktól, akik az utolsó fillérig ki akarják majd facsarni a pénzt belőled, hiszen érzik, hogy hatalomban tölthető napjaik meg vannak számlálva.

Ahogy a népi bölcsesség mondja: azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz.
Isten megsegít, meglátjuk...

:O)))




Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>