Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
100 millióért lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról
2018-07-19 12:30:36
100 millióért lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról

100 millióért lekerülhet a nyomkövető Gyárfás Tamásról

A Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelte el nála a nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat. Ha a mostani bírósági döntés jogerőssé válik, akkor azonban akár külföldre is utazhat majd Gyárfás Tamás, aki azt állítja, semmi köze a 20 évvel ezelőtti gyilkossághoz.

 

Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen. Szerintük az ügyben a megalapozott gyanú továbbra is fennáll- közölte Bagoly Bettina szóvivő.

 

Gyárfás Tamás az Index megkeresésére elmondta, a kérelmükben a kényszerintézkedés enyhítését azzal indokolták, hogy eleget akar tenni a nemzetközi és az európaai úszószövetségben betöltött kötelezettségeinek.

 

Elmondása szerint a két nemzetközi sportági szövetség már jelezte, hogy bármennyire is tiszteletben tartják az „ártatlanság vélelmét”, ha ő az eddigiekhez hasonlóan nem tud helytállni, ha még csak részt sem vesz a testület ülésein, akkor a fennálló szabályok értelmében kénytelenek lesznek kizárni.

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy...
Bővebben >>