Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Tekla napja van.
25 év után kilépett az MSZP-ből az újpesti romaszervezet vezetője
2019-08-22 12:29:07
25 év után kilépett az MSZP-ből az újpesti romaszervezet vezetője

25 év után kilépett az MSZP-ből az újpesti romaszervezet vezetője

A mai napon, délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartottam az újpesti MSZP iroda előtt. Bejelentettem, hogy hosszú vívódás után, 26 év párttagsággal a hátam mögött kilépek a Magyar Szocialista Pártból, mert nem tudok közösséget vállalni a szélsőjobboldallal való bárminemű együttműködéssel!

 

Az MSZP vezetésének azon tevékenységével sem, hogy a DK-nak kiárusítják a legerősebb választókörzeteinket! Álláspontom szerint a DK nem baloldali politikát képvisel, az alapítói szétszakították a szocialista pártot, vezetői kormányon becsapták a magyar társadalmat, ami nehéz helyzetbe hozta az országot és meggyengítette a baloldalt.

 

Baloldali barátaim bíztatására csatlakozom az Újpesti Patrióták Egyesületéhez, ahol a valódi baloldali eszmékben rendületlenül hívő és azokat szolgáló társaimmal igyekszünk képviseletet nyújtani a választóink számára.

 

Mi nem más kerületekből és városokból ide delegált pártkatonák vagyunk, mint a DK-s Varjú László, vagy a Jobbikos vezető Dunakesziről és nem is csak pár éve itt lakó tapasztalatlan laikus, mint a Momentum jelöltje, hanem Újpesten élő és dolgozó baloldali emberek. Van köztünk szakmunkás, nyugdíjas iskolaigazgató, helyi kisvállalkozó, háztakarító, fiatal roma aktivista, rokkantnyugdíjas, volt katonatiszt. Többen voltunk önkormányzati képviselők, az egyesület vezetője Horváth Imre országgyűlési képviselő 2014-2018 között.

 

Hajrá Újpest! Hajrá baloldal!

További híreink
Barátok közt: Orbán a hétvégi római fasiszta pikniken beismerte, hogy hazudott
A Fratelli d’Italia (Olasz Testvérek) nevű jobboldali párt által szervezett immár hagyományos többnapos rendezvényen, az Atrejun lépett fel szombaton Rómában Orbán Vikt...
2019-09-23 16:41:55, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Hogy mi van...?; - Köves Slomó celebegyház lett, Iványiék rezsiszámlákkal küzdenek
Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert ...
2019-09-23 16:41:53, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Ez a választás nem a kormányról vagy az ellenzékről, hanem Magyarországról szól
Ez a választás se Karácsonyról, se Tarlósról nem szól. Mind tudjuk, hogy egyikük sem valósíthatja meg a saját programját.
2019-09-23 16:41:51, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hétfőn fél 12-kor egy lélek sem építette a piac melletti körforgalom szökőkútját. A kocsisor most is a főtérig...
Bővebben >>