Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gyöngyi napja van.
30 éve volt 61 éve
2019-06-16 12:17:44
30 éve volt 61 éve

30 éve volt 61 éve

Nagy Imre, aki 1956. október 24. és 1956. november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket.

 

Ondreák József visszatekintő összefoglalásában megidézi továbbá, hogy Nagy Imre fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot.

 

November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban `házi őrizetbe`, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel. 1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal - Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós - szemben a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása.

 

 

A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította. A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

 

Az ítélet-végrehajtó 5 óra 9 perckor elsőnek Nagy Imre nyakába akasztotta a kötelet, aki a független, szocialista Magyarországot éltette utolsó szavaival. Utána következett Maléter Pál és Gimes Miklós. Miután az orvosok a halál beálltát megállapították, felvették a 120 Ft-ot a felmerült költségek fedezésére, majd aláírták az átvételi elismervényt.

 

Holttestüket a börtön udvarán temették el, kátránypapírba drótozva. Két és fél évvel később, 1961. február 24-én titokban hantolták ki az éj leple alatt Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és átvitték a rákoskeresztúri Új köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellájába, arccal a föld felé. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.

 

Orbán Viktor a Facebook-oldalára tett fel egy videót, amelyen ő és felesége, Lévai Anikó virágokat helyeztek el az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre és társai sírjára a 301-es parcellában. A videónak a Gloria victis, Dicsőség a legyőzötteknek címet adta.

 

A temetőben közel-távol egy ember sem látható.

 

„/.../Tizenöt évvel később megtudom, hogy Orbán Viktor a beszéd előtt pár nappal fölment Ember Judithoz, aki akkoriban filmet forgatott a fiatal demokratákról, fölment megnézni a musztert. Hogyhogy kíváncsi vagy, Viktor, eddig nem érdekelt az egész. Meg akarom nézni, mekkora legyen a borostám, válaszolta a leendő szónok. Tudod, Viktor, mondta erre neki Ember Judit, nem szeretnék ebben az országban élni, amikor majd te leszel a miniszterelnök. /.../" – írta Németh Gábor Ez nem munka című kötetében.

Utoljára frissítve: 2019-06-16 12:00:10

További híreink
Orbán a Zeneakadémián szűk körben, Karácsony a Városháza parkban, Quimby-koncerttel ünnepel
Szerdán családi programokkal kedveskedik a kormány az ünneplőknek a Kossuth téren, többek között a „Verd le a vöröscsillagot” elnevezésű blaszfémiával.
2019-10-23 10:11:07, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Beindult a bosszúhadjárat: Varju László mentelmi jogát felfüggesztette az országgyűlés
Az első őszi parlamenti ülésnapot bár Hadházi provokatív akciója vitte el főként, cseppet sem mellékesen betámadta a DK alelnökét a kormány.
2019-10-22 13:18:38, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A választási bizottság elutasított minden szabotázst – igazolta az ellenzéki győzelmeket
Három egyéni választókerületben újraszámolta az I. kerületi polgármester-választás eredményét a Fővárosi Választási Bizottság – mindhiába, az előző fideszes polgármester ...
2019-10-22 13:18:35, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Bajai Hírhatár hozzájutott Fercsák Róbert kiegészített vagyonnyilatkozatához, amiben a városvezető lakonikus...
Bővebben >>