Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
786 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 9 év alatt
2021-02-18 20:04:25
786 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 9 év alatt

786 százalékkal nőtt a képviselők vagyona 9 év alatt

Míg 2010-ben átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy választott tisztségviselő, ma ez az összeg már közel 28 millió forint. Köszönhető ez annak, hogy bár a tartozásaikat is szépen halmozták, ennél nagyobb ütemben emelkedett a pénzügyi eszközek értéke.

 

A február elsején nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokat már több aspektusból is feldolgoztuk: megvizsgáltuk a megtakarításaikat, pénzügyeiket, ingatlanügyeiket, valamint a jövedelmüket is. Most pedig - hagyományteremtő jelleggel immár másodjára - vállalkozunk a vagyonuk felmérésére, ám nem minden képviselő nyilatkozatát vettük górcső alá. Csak azokéra vagyunk kíváncsiak, akik 2010 óta folyamatosan helyet foglalnak az országgyűlésben. A felmérés során számba vettük az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, valamint a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is. Utóbbi tétel nélkül beszélhetünk pénzügyi eszközállományról, amiből ha levonjuk a kötelezettségeket, akkor megkapjuk a nettó pénzügyi vagyont.

 

Miközben a háztartások nettó pénzügyi vagyona a koronavírussal terhel 2020-as évben becslésünk szerint 10 százalékkal sem növekedett, addig a 2010 óta tisztséget betöltő országgyűlési képviselőké mintegy ötödével - derült ki a vagyonnyilatkozatok összesítése után. A parlamenti patkóban 2010 óta helyet foglaló honatyák és -anyák 2020-ra mintegy 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek az előző évi 2,9 milliárd után. Képviselői mandátumuk átvételekor csupán 401 millió forint nettó vagyonuk volt.

 

(forrás: mfor.hu)

 

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az EU PAL-COPD az első olyan nagyszabású nemzetközi vizsgálat, amelynek célja a palliatív ellátás beépítése a...
Bővebben >>