Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Beáta napja van.
A börtönből üzent az óbudai DK-s polgármester
2024-11-08 13:17:11
A börtönből üzent az óbudai DK-s polgármester

A börtönből üzent az óbudai DK-s polgármester

Ráadásul a szintén letartóztatásban lévő Czeglédy Gergő – aki az előző ciklusban még alpolgármester volt – a napokban lemondott képviselői mandátumáról is, ami miatt hamarosan időközi választásra kerül sor. Czeglédy lemondásával kapcsolatban kiderült, a politikus annak pontos dátumát nem határozta meg, így az önkormányzat úgy tekinti, hogy az onnantól érvényes, hogy ők kézhez kapták az erről szóló dokumentumot, tehát október 25-től. A testületi ülésen elhangzottak szerint január 19-én lesz az e miatti időközi választás – írja a Magyar Hang.

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párttól (MKKP) Budai Sándor úgy fogalmazott, lemondásával Czeglédy beismerő vallomást tett, és az MKKP elindul az időközin. A fideszes Kozma János azt vetette fel, hogy miután Czeglédy nem vett részt az önkormányzati munkában a mai napig, ezért frakciótársainak fel kellene szólítania, hogy ne vegye fel a javadalmazását.

 

Ezt követően ugyancsak egy rendhagyó napirendi pont következett: beszámoló a letartóztatásban lévő Kiss László polgármester munkájáról, a beszámolót Budai Sándor jóvoltából tette közzé a Magyar Hang.

 

Ebben Kiss László arról írt a képviselő-testületnek címezve, hogy „ezen abszurd és jogellenes politikai koncepciós eljárás közepette is gondoskodtam az önkormányzat működéséről, annak ellenére, hogy az ügyészség indoklás nélkül megtagadta a kabinetfőnökömmel való kapcsolattartást. A cél világos: új választások kikényszerítése. Polgármesteri utasításokkal részletesen szabályoztam a helyettesítés rendjét, ügyvédeim segítségével részletesen informálódok a kerület ügyeiről és jegyző úr segítségével az alapvető fontosságú döntéseket meghozom. Szeretném jelezni, hogy mind fogva tartásomat, mind polgármesteri jogaim csorbítását törvénytelennek tartom, magamat politikai fogolynak tekintem és most és a jövőben is azért dolgozom, hogy az egyre putyinizálódó rendszer véget érjen. Óbudáért, a Köztársaságért!”

 

Kiss arról is írt, hogy az ügyészség „folyamatosan hazudik a közleményeiben, a jobboldali sajtónak kiadja az ún. »nyomozati jegyzőkönyveket«, a jelenlegi intézményi elhelyezésemet, sőt, még a hozzájuk való átszállítás időpontját is, engem megakadályoznak a sajtónak való nyilatkozásomban”.

 

Bár a Fidesz kezdeményezte, nem indul fegyelmi eljárás Kiss Lászlóval szemben.

További híreink
Szolgálati közlemény: megérkezett a náci beszéd
Amivel Orbán március 15-én az ünnepi beszédét zárta, az nyíltan, egyértelműen náci beszéd – Lévai Míra Júlia FB-jegyzete.
2025-03-18 11:06:41, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar György: sem a rendőrség, sem az ügyészség nem vette figyelembe a károsultak érdekét
Recsken, egy a hegytető közelében nyitott külszíni bányából a nem megfelelően előkészített munkaterületről sárlavina zúdult az alatta fekvő lakóterületre, és 24 ingatlanb...
2025-03-15 12:58:03, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Bárándy: Abszurd a többes állampolgárok kiutasítása
A kiutasítás egy Btk-ban lévő büntetés, a kormány terve ezért nemcsak az alkotmányosságot, hanem a büntetőjog alapvetését is semmibe veszi, hiszen nincs büntetés bűncsele...
2025-03-11 07:52:47, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A fény varázsa, virtuóz zsonglőr és akrobata mutatványok, óriási lángoló eszközök, tánc és humor a VéNégy Fesz...
Bővebben >>