Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
A DK kilépett az ózdi összefogásból a náci-feelinges jobbikos jelölt miatt
2019-07-13 13:05:27
A DK kilépett az ózdi összefogásból a náci-feelinges jobbikos jelölt miatt

A DK kilépett az ózdi összefogásból a náci-feelinges jobbikos jelölt miatt

A DK közismerten arra törekszik, hogy valamennyi településen egyetlen ellenzéki kihívója legyen a Fidesznek. Így történt és így történik ez Ózdon is. Janiczak Dávid hivatalban lévő polgármester mögé széleskörű összefogás szerveződött az Ózdiakért és Ózdért Egyesület égisze alatt. A Demokratikus Koalíció az elnöksége döntése alapján mégsem tudja nevét adni a polgármester jelöléséhez széleskörben köztudott korábbi neonáci megnyilvánulásai miatt.

 

Bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése.

 

A Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy szervezetének tagjai, támogatói nem vehetnek részt Janiczak Dávid polgármester jelölésében, megválasztásának támogatásában – áll a párt által kiadott közleményben.

 

Janiczák most, hogy több mint kínossá vált a hírhedt fotó, azzal magyarázta a történteket, hogy az alteregó egy jópofa jelenség, amint fényképezkedne Bush- vagy Elvis-imitátorral is. Bár ez utóbbi kettőről nem jegyzi a történelem, hogy globális népirtást végzett volna.

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>