Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Magdolna napja van.
A Ficsak nem csak a farsangot tiltaná be, de az energiaitalokat is a dohányboltokba száműzné
2023-03-05 12:37:19
A Ficsak nem csak a farsangot tiltaná be, de az energiaitalokat is a dohányboltokba száműzné

A Ficsak nem csak a farsangot tiltaná be, de az energiaitalokat is a dohányboltokba száműzné

Ha a felnőtt úgy issza az energiaitalt, mint a güzü, a kefekötő vagy a gödény, az az ő döntése, de olyan helyen árulják, ahová a gyermek nem léphet be! Legalábbis ezt javasolja a családszervezet.

 

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a kiskorúak védelmére hivatkozva csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását – írja a HVG.

 

A családszervezet azt szeretné elérni, hogy a kiskorúak ne tudjanak korlátlanul energiaitalt vásárolni, és a lap szerint politikusok, vagyis országgyűlési képviselők is támogatnák a kezdeményezést. Király Nóra Ficsak-alapító (képünkön) elmondta, az energiaitalok borzasztóan károsak a gyermekeinkre, a bolti hozzáférhetőségükre pedig gyakorlatilag semmilyen szabályozás nem vonatkozik.

 

"Hiszen ha a felnőtt úgy vedeli az energiaitalokat, mint a gödény, az már egy felelős döntés eredménye, de a gyereknek nincs szüksége erre a termékre" – nyomatékosította a családszervezet.

 

A lap úgy tudja, hogy Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ez év elején már bejelentette, hogy a kormány egy figyelemfelhívó kampány keretében igyekszik rámutatni az energiaital-túlfogyasztás veszélyeire, különösen a fiatalok körében. Az államtitkár akkori tájékoztatása szerint a felső tagozatos és középiskolás diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt ilyen italokat,és az elmúlt években több száz olyan eset volt, amikor fiatalok ezek túlfogyasztásával összefüggésben szorultak orvosi segítségre.

 

A Magyar Energiaital Szövetség rögtön reagált arra, hogy a kiskorúakra való veszélyességükre hivatkozva csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását a kormányközeli Ficsak felvetésére.

 

„Ha a Ficsak szerint tiltsuk el gyermekeinktől a farsangot és az energiaitalt zárjuk el dohányboltba, „akkor viszont hajrá, csak épp csináljuk ezt rendesen – tényleg zárjunk el mindent előlük. Alkoholt, amit köztudottan már a gyerekek is isznak, a kólákat és az összes cukros italt, amit literszámra öntenek magukba a gyerekek, késeket, bicskákat, amivel sajnos egyre több a gyerekek által elkövetett bűncselekmény, telefonokat, kütyüket, amikkel ijesztően sok időt töltenek internetezéssel” – áll a viszontválaszukban.

 

További híreink
A diákhitel állampapírba fektetve még hozhat is a konyhára!
Általában úgy gondolunk a diákhitelre, mint egy kölcsönre, amit a diákok azért vesznek fel, hogy nyugodtan koncentrálhassanak a tanulásra, és közben ne kelljen folyamatos...
2023-05-23 18:15:32, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Az uniós ügyészek szervezete alelnökükké választották Polt Pétert
Ezzel lényegében legitimálták az Orbán-rendszer elmúlt 12 évében történt visszaéléseket - értelmezhetnénk így is a döntést.
2023-05-14 10:26:56, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Pintér Sándor vizsgálatot indított a Gálvölgyi-ügy miatt
Vizsgálatot rendelt el a mentőszolgálatnál Pintér Sándor belügyminiszter, miután Gálvölgyi János szerdai rosszulléte után a mentők késve érkeztek ki a színészhez – írta a...
2023-05-14 10:26:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A pécsi gyereknapon jövőbe utazhatnak DeLorean-nel kicsik és nagyok.
Bővebben >>