Tisztelt Hollik úr! Kedves Druszám!

Azzal kezdeném, hogy a minap nagy örömben volt részem, és ezt pont az Ön egyik megnyilvánulása váltotta ki belőlem. Megtudtam ugyanis, hogy ugyanannak a csapatnak szurkoltunk a labdarúgó világbajnokság döntőjében. Igaz, az indokunk más volt, de szerintem egy ilyen jelentéktelen apróságon nem fogunk fennakadni.

A lényeg, hogy ugyanazt a csapatot támogattuk.

Én mindig, hogy is mondjam csak, afféle “futballon belüli” okból szoktam egyik vagy másik csapatot preferálni, és hát Horvátország focija szimpatikusabb nekem, mint a franciáké. Ön azért drukkolt a horvátoknak, mert Franciaországot “bevándorlóországnak” minősítette, és ezt a minősítést, illetve annak tartalmát erős negatívumként élte meg.

Akárhogy legyen is, nem az általunk támogatott csapat győzött. Ez tény, nincs mit kezdenünk vele. Szerintem szomorkodnunk sem érdemes.

Mindenesetre megpróbáltam továbbgondolni a történteket. Hiszen nem ez volt az első ilyen esemény! Ezt a mostanit megelőzően már 20 foci vébét rendeztek.

És hát igen! Hasznos volt belegondolni abba, mi történt a korábbi világbajnokságokon, illetve azok döntőjében. Merthogy megállapítottam valamit. Konkrétan azt, hogy nem mindig ugyanannak a csapatnak szurkoltunk (volna, mivelhogy néhány vébé még a születésünk előtt zajlott le). És hát, bármilyen fájdalmas is a vereség, gratulálnom kell Önnek!

Gratulálok, Hollik úr! Éspedig azért, mert két korábbi vébén egészen biztosan ellentétes irányba húzott (volna) a szívünk a döntőben, és mindkétszer az Ön által támogatott csapat győzött.

Ezt könnyű megállapítanom. Én ugyanis jól ismerem a saját preferenciáimat, érzelmeimet, Ön pedig nyíltan, kertelés nélkül feltárta a sajátjait.

Egészen pontosan az 1938-as és az 1954-es vébé döntőjéről van szó. Mindkét esetben egy tipikus Bevándorlóország (a továbbiakban BO) szenvedett vereséget, amelyet tehát Ön szívesen lát vesztesként a futballban, az én szívemhez viszont igen közel áll ez az ország.

A kérdéses kis közép-európai ország már eleve BO-ként jött létre. Hosszas vándorlás után későbbi polgárai találtak egy letelepedésre alkalmas helyet, ott aztán kissé kifújták magukat, és bár kicsit még, hogy úgy mondjam, kikacsintgattak nyugatra, végül megálltak, és államot alapítottak. Eközben kétségtelenül jellemző volt rájuk az, amit mostanában szokás mondani a bevándorlókról, szóval fizikai agresszió, asszonyok meggyalázása, ugye nem kell tovább ragoznom...

Történelmük későbbi szakaszai is alátámasztják, hogy úgy emlegessük őket, mint egy tipikus BO-ot. Mindig érkeztek idegenek az országba, és mindig beépült ezen idegenek közül néhány az ország polgárai közé. Letelepedés, beházasodás, hadd ne folytassam. Talán nincs is olyan országa Európának, amely ennyire tipikusan BO lenne, mint az, amelyikről beszélek.

Nem folytatom, Hollik úr... De még egyszer mondom, szívből gratulálok!

Keresztényi üdvözlettel:

Varga István (a Weisz bácsi unokája)