Én a büdös életben nem tudtam úgy belerúgni egyet a labdába, hogy egyenesen menjen. Tornatanárom miatt azért voltam jó kapus, mert a labda sírva jött felém. Igaza volt.

Tehát ez egy laikus értékelés.

Egy dolgot stabilan elértünk. Ebből a csapatból hiányzott végre a "lehozzuk a meccset" mentalitás. Aki az 1986 utáni magyar focit nézve (aztán nem nézve) nőtt fel, az emlékszik arra, hogy a fiúk nemcsak ügyetlenek, hanem a sérülést elkerülendő félgőzzel bóklásznak a pályán. A kilencvenes-kétezres évek magyar focijában nem az volt az igazán rémes, hogy micsoda ügyetlen favágók fociztak, hanem az, hogy látszott a csapaton, hogy kb. annyira hiányzik nekik az egész válogatott nyűglődés, a bármilyen világversenyre kijutás reménye nélkül, mint egy pattanás a seggükre.

Na ez itt nincs. Ezért áldás nekünk a kibővített EB-mezőny, mert látszik, hogy ha van cél, és ami fő, van egy jó edző, akkor lehet csapatot csinálni. Mert voltak ugyan jó egyéni teljesítmények, de igazán attól volt ezt jó nézni, hogy látott az ember a játékosok szemében tüzet.  Kiabálva igazgatták egymást a védők, egy-egy jó megmozdulás után ment a pacsi.

Aki emlékszik a három-négy világversennyel ezelőtti selejtezőkre, az üveges szemekkel a pályán lézengő válogatottra, az tudja értékelni, mekkora fejlődés az, hogy minden pályára lépett focista vita nélkül 120%-ot hajtott.

További pozitív fejlemény, hogy noha vannak nagyon technikás játékosaink, végre eltűnt, legalábbis a meccset övező közvetlen közelből a "magyaros pengés, technikás játék" emlegetése, amitől szerintem mindenki hülyét kapott már.

Dárdai és Rossi munkássága arra legalább jó volt, hogy elfogadtuk, hogy a nemzetközi színtéren a magyar válogatott egy szimpatikus kiscsapat, amely hajt mint a veszett, a meccs nagy részében három vonalban a kapu előtti 35 méteres területet védi, és igyekszik pár jó támadásból, ami jut neki gólt lőni. Ez a franciák és a németek ellen is kitűnően sikerült, sajnos kevés volt a továbbjutáshoz.

Ezek a pozitívumok.

Negatívum, hogy ez csak ennyi. Annyi pénzből amit erre költöttünk,  nem volna szabad, hogy Nagy Ádámnál vagy Szalainál gyengébb játékosunk legyen. Pedig azért van. Egy kontrázó kiscsapat nem engedhet meg elpattanó labdákat. Ezek a fiúk sokkal ügyesebbek, és jobban érzik a focit, mint 10-15 évvel ezelőtti elődeik, ha a csapat átlagát nézzük.

De mégis, látványos volt, hogy ha mondjuk 15-20%-kal gyorsabban kapcsolnának, labdabiztosabb lenne az egész csapat, és kisebb lenne rajtunk a nyomás. Ezt pedig semmilyen Rossi vagy Dárdai nem tudja megtanítani nekik, mert ez kb. 14 éves korukra már vagy megvan vagy nincs. Ha megvan, akkor mennek olyan bajnokságba, ahol ez a tempó mindennapos.

Dárdai és Rossi meg tudja tanítani, hogy kell szétrombolni az ellenfél játékát, és ezt mindkét edző meg is tette. A gond akkor kezdődik, amikor nálunk van a labda. Persze szép volt, sőt nagyon szép volt az a tankönyvi beadás pont Szalai fejére, és Fiola is nagyon higgadtan tette el a kapus mellett a franciák ellen.

Viszont emellett volt több tucatnyi olyan szituáció, amikor egy másodperc alatt kellett volna a labdásnak jó döntést hozni, hogy hova rúgja a labdát, és a labda nélkülinek megtenni, szintén egy másodperc alatt azt a két lépést, amivel kisegíti a társát. Ehelyett vagy eleve rossz helyre ment a passz, vagy az átvételnél kellett bűvészkedni vele mert nem lábhoz ment.

Ráadásul ezt a felpörgött ritmust jól láthatóan kb. 85 percig bírja a csapat, ami óriási fejlődés a régi 70-75 perchez képest. Ha a hiányzó 5-6 percet még hozzáfejlődjük, akkor a pannonaccio (Csire vicce az olasz bunkerfociból azaz a catenaccióból) akár stabilan eljuttathat minket VB-re, illetve lehetnek EB-csoportkör továbbjutások is. Több nem. Ezektől a játékosoktól ez rengeteg, szép volt fiúk, nagyon jó volt nézni.

Ennyi pénzből viszont kevés, és nem azért mert kilóra kellene mérni és most a VB-győzelmet kellene ünnepelni. Hanem azért mert az igazi különbséget tucatnyi profi szemléletű alak és néhány külföldi edző jelenti, nem pedig az a futballakadémia-forradalom..., ami nem történt meg.

Diétás Magyar Múzsa