Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Beáta napja van.
A Haza és Haladás válasza Vadainak
2013-06-10 11:19:57
A Haza és Haladás válasza Vadainak

A Haza és Haladás válasza Vadainak

Megjött a választ Vadai Ágnes, Demokratikus Koalíció elnökségi tag levelére, amit múlt héten küldött Bajnai Gordonnak, és amelyről a Hírhatár is beszámolt. A választ azonban nem a címzett küldte, hanem a Haza és Haladás Alapítvány. Alább a levelet közüljük teljes terjedelmében.

 

"Bajnai Gordon álláspontja ismert és következetes mindazzal kapcsolatban, amit Vadai Ágnes a levelében felvetett. Már a politikába való visszatérése előtt, amerikai vendégprofesszorkodása idején szolidaritásáról biztosította a hivatali elődjét, akivel szemben – az ügyészség felhasználásával – épp politikai leszámolásra készült a rezsim. Bajnai Gordon úgy fogalmazott, hogy „bár vannak, akik szeretik Gyurcsány Ferencet, ma úgy tűnik, hogy sokkal többen vannak, akik nem szeretik, sokan akár kifejezetten gyűlölik politikai tevékenysége miatt”, és akik üdvözölnék Gyurcsány Ferenc ügyészségi meghurcoltatását, ám nekik gondolniuk kell arra is, hogy ha ez politikai nyomásra történik meg, akkor az vélhetően nem áll meg Gyurcsány Ferencnél.

 

A politikába való visszatérést jelentő október 23-i beszédben pedig egyenes úgy fogalmazott Bajnai Gordon:

A megújuláshoz ez a méltányosság is hozzátartozik. Az érdem szerinti számvetés; az >>egyik kutya, másik eb<<"

 

Bajnai Gordon tavaly decemberben világossá tette azt is: „a magam útját járom. Kettőnk politikai pályája évekkel ezelőtt különvált. Ez napjainkban nem is annyira a szavakból, mint a cselekvésből mindenki számára nyilvánvaló. Világossá tettem azt is, hogy nem szeretnék beállni azok táborába, akik Gyurcsány Ferenc kárára próbálnak valamilyen módon politizálni. Nem állok be az őt ostorozók táborába.”

 

Ugyanakkor tény: Gyurcsány Ferenc idei, május elsejei beszédét – és az azt követően nyilatkozatait kommentálva – Bajnai Gordon arra is figyelmeztetett, hogy a 2006 őszi rendőri túlkapások kritikátlan megvédése, illetve a kettős állampolgárságról szóló népszavazás tanulságainak figyelmen kívül hagyása ellentétes a korszakváltás programjával, amelyet maga, és az általa vezetett Együtt-PM Szövetség nevében sem tud elfogadni."

 

Budapest, 2013. június 8.

Haza és Haladás Egyesület Sajtóosztály


 

Utoljára frissítve: 2013-06-10 12:52:17

További híreink
Rangos díjak pécsieknek
Több pécsi szakember, professzor és művész is állami kitüntetést vehetett át Március 15. alkalmából.
2025-03-14 22:40:27, Hírek, Aktuális Bővebben
A kültéri élet kulcsfontosságú elemei
Ahogy a jó idő beköszöntével az élet egyre inkább áttevődik a szabadba, a kert és a terasz megújul, és új lehetőségeket kínál a kikapcsolódásra, pihenésre vagy éppen bará...
2025-03-07 09:40:36, Hírek, Aktuális Bővebben
Hogyan válassz ügyfeleidnek karácsonyi ajándékot?
Ahogy az év végéhez közeledünk, sokan elkezdik keresni a megfelelő karácsonyi ajándékokat. Míg egyesek már hónapokkal korábban kikísérletezték a tökéletes ötleteket, máso...
2025-03-07 09:38:41, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Több pécsi szakember, professzor és művész is állami kitüntetést vehetett át Március 15. alkalmából.
Bővebben >>