Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
A helyi lakosok sem autózhatnának haza a Várba
2016-05-30 16:40:20
A helyi lakosok sem autózhatnának haza a Várba

A helyi lakosok sem autózhatnának haza a Várba

A kocsikat mélygarázsokban kell majd hagyni, a turistabuszoknak a Déli pályaudvar egyik többhektáros területén húzna fel fél éven belül új terminált a budavári polgármester.

 

„Azt szeretnénk, hogy legyen egy buszterminál nem messze innen” – mondja Nagy Gábor Tamás. A budavári polgármester a Déli pályaudvarnak egy többhektáros területét szemelte ki. A buszok itt parkolnának le, innen pedig kisebbekkel vinnék a látogatókat a Várba.

 

„A palota szintjére, a Szent György térre a gépkocsiforgalom nagy része nem jönne föl. A miniszteriális vezetők – akik majd nem itt, hanem a karmelita kolostorban fognak dolgozni – gépjárműi nyilván fölhajtanának, az ő autójuk elhelyezésére bőven lesz is hely a belső udvarokban, de ez különösebb terhet nem fog jelenteni. A Színház utca, amely most az építkezés miatt lezárt terület, a gyalogosok kényelmes sétálási lehetősége lesz” – nyilatkozott a tervről L. Simon László örökségvédelmi államtitkár.

 

A kiváló elképzelés szerint a helyi lakosok a Vár alatti mélygarázsokban hagyhatják az autóikat.

 

(hirtv.hu; kép: mti)

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>