Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A hit csodákra képes – az Orbán családban is
2016-04-16 16:40:27
A hit csodákra képes – az Orbán családban is

A hit csodákra képes – az Orbán családban is

Engem nem lepett meg Orbán Gáspárnak és két hitsorsosának a videója, amelyből immár sokan értesülhetnek a Felház elnevezésű keresztényközi gyülekezetről.

 

Orbán Gáspár missziós elkötelezettségével sincs semmi baj, hiszen nyilván maga is tud Tarsus egykori szülöttéről, a Saulból (Szauloszból Paulosszá, azaz Paulusszá lett) Pál apostolról, aki a zsidó hagyományba, jelesül a farizeus atyai örökségbe született, s ezt cserélte fel új identitásával, a kereszténységgel.

 

Orbán Gáspár sportos lendülettel és fiatalos hevülettel számol be Isten akaratáról, amely – hite szerint – arra irányul, hogy Istennek a tüzét (akár egy új Prométheusz – ezt nem mondja, ezt én mondom) vigyék el az ország különböző részeibe. Ezt követően fogja Isten megváltoztatni a várost, az országot és Európát (azt viszont tényleg nem értem, hogy a fiatalok tanítása szerint miért ér véget Isten szándéka és akarata Európa geográfiai határainál, s miért nem terjed ki valamennyi kontinensre, hiszen hitük Istene univerzális, s nem helyi istenség), majd Orbán Gáspár az alábbiakkal zárja mondandóját: „Történelmi jelentőségű lesz a találkozó a fiataloknak Isten országában.”

 

Nos, én nem szeretném elrontani a fiatalok reményeit, az örömhírt, amely szerint ők már úgy mennek el a találkozóra, mintha egyenesen Isten országába (baszileia tu theu) terveznének eljutni. Noha Isten országának eljövetelével kapcsolatosan voltak komoly nézetkülönbségek, akár még újszövetségi hangsúlyeltérések is, ám annak közeliségét (Márk 13,29 – görögül eggüsz) nem időbeli-temporális értelemben kell értenünk, hanem kérügmatikus módon.

 

Ezért írhatta Pál apostol, hogy „mi élők, akik az Úr eljöveteléig életben megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat… Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj” (Tesszalonikaiaknak írt első levél 4,15-5,2), vagyis embernek láthatatlanul, érzékelhetetlenül.

De ami a leglényegesebb: azt üzenem Orbán Gáspárnak, hogy a vég siettetőit, a „sürgetőket” mind a zsidó, mind a keresztény hagyomány egyaránt elutasította. Orbán Gáspárnak nem árt tudnia, hogy ezeket a siettetőket zsarnokoknak, kegyetleneknek nevezték (héberül aricim).

 

Gábor György

vallástörténész

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>