Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A Honvéd nem eladó - egyelőre
2018-09-25 13:08:25
A Honvéd nem eladó - egyelőre

A Honvéd nem eladó - egyelőre

Az élvonalbeli fővárosi futballklub tulajdonosa a Digi Sport hétfői Reggeli Start című adásában elmondta, hogy legkésőbb néhány héten belül kiderül, melyik cég építheti az Új Bozsik Stadiont, és a szombaton egész napos programmal elbúcsúztatott régi létesítmény bontásával még az idén elkezdődhetnek a munkálatok.

 

Hemingway közölte, hogy az új aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas, s 2020 második felére már biztosan birtokba veheti a Budapest Honvéd. Az építkezés állami forrásból valósul meg, az üzletember tájékoztatása alapján a Bp. Honvédnak csupán a költségvetésben eredetileg nem szerepelt tételek, például gépek, traktorok beszerzéséhez kell 30 százalékos önrész biztosításával hozzájárulnia.

 

A klubtulajdonos beszélt még arról is, hogy David N'Gog és Hidi Patrik érkezésével már összeállt az NB I-ben jelenleg a második helyen álló együttes kerete, és további játékosokat nem kívánnak igazolni. Az interjúból kiderült az is, hogy még szeptemberben átadják a Bp. Honvéd új utánpótlásközpontját, valamint az, hogy az üzletember - bár szárnyra keltek ilyen hírek - még nem értékesítette az általa 10 millió euróra becsült értékű klubot, de nem zárta ki, hogy megfelelő ajánlat érkezése esetén ezt a jövőben megteszi.

További híreink
Mindenki álma és rémálma egyszerre: az első randi!
Az talán ma már nem is kérdés, hogy a kapcsolatok java része az internetes portálokon kezdődik. Akár a közösségi oldalakat, akár a társkereső portálokat nézzük, mindegy...
2024-04-18 12:07:52, Hírek, Sport Bővebben
Hogyan érdemes a vakolt falat festeni?
Mind kül-, mind pedig beltéren változatlan népszerűségnek örvend a vakolás, amely egy kifejezetten nagy múltra visszatekintő építési művelet. A kültéri vakolat nem csupán...
2024-04-16 09:42:07, Hírek, Sport Bővebben
Ne felejts el játszani!
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre gyermek-, illetve felnőttkorban, de a lényeg az, hogy mindket...
2024-04-09 17:58:00, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már szinte minden egyes feladatnak, ami fellelhető a háztartásban, annak elérhető a gépesített megold...
Bővebben >>