Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Timót napja van.
A honvédelmi miniszter távozását követeli az ország fele
2025-04-22 10:26:17
A honvédelmi miniszter távozását követeli az ország fele

A honvédelmi miniszter távozását követeli az ország fele

 

A magyarok 87 százaléka hallott arról, hogy idén március 21-én egy a Miniszterelnökségen dolgozó 29 éves kormánytisztviselő kezében felrobbant egy gránát az Adaptív Védelem néven indított kiképzési program egyik eseményén – derült ki a Publicus Népszava számára készített reprezentatív, áprilisi felméréséből. A nő az arcsérülése mellett mindkét kezét elvesztette, és a kiképzője is megsérült a balesetben.

 

A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók háromnegyede (76 százalék) szerint nincs szükség arra, hogy kormánytisztviselőknek olyan katonai kiképzést tartsanak, ahol éles gránátot is használnak. Minden harmadik megkérdezett Fidesz-szavazó gondolja úgy, hogy szükség van a kiképzésre.

 

A tragikus eset ellenére sem Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, sem Vidoven Árpád illetékes államtitkár nem mondott le. A baleset után büntetőeljárás indult, ám a felelősségvállalás alól a kormány eddig kibújt.

 

Orbán Viktor a baleset után pár nappal a parlamentben azt mondta, hogy súlyos baleset történt, és senkit nem kényszerítettek semmire, „aljas, sunyi, politikai visszaélés” ennek az ellenkezőjét állítani. Azt is elmondta, hogy tíz éve zajlanak ilyen kiképzések baleset nélkül. „Hősnek tekintjük a hölgyet, aki elvesztette a két karját”, és azt ígérte, hogy a továbbiakban is segíteni fogják az áldozatokat.

 

„Amíg nem tudjuk mi történt, nem tudjuk megmondani kinek van felelőssége” – válaszolta a vizsgálatokat említve Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a baleset utáni kormányinfón a HVG kérdésére, amiben azt firtatták, hogy a honvédelmi miniszter vagy parlamenti államtitkára vállal-e az esetért politikai felelősséget és lemond-e. A válaszra volt több napjuk is, nem tették - emlékeztet a portál.

 

 

 

 

 

További híreink
Az Orbán-fan Kisgrófo is kiakadt Lázár cigányozásán
A szolnoki mulatós zenész az elmúlt években többször nyíltan kiállt a Fidesz mellett, úgy tűnik, most nála is betelt a pohár.
2026-01-24 15:13:12, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Trump most éppen nem akarja elfoglalni Grönlandot
A NATO-n belül munka kezdődik a teljes Északi-sarkvidék védelmének növeléséről, ami Grönland biztonságára is választ ad - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerd...
2026-01-22 09:30:36, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Rezsistopot hirdetett Orbán
A részletekkel és a kiadásokat fedező anyagi háttérrel kapcsolatos részleteket még nem fejtette ki teljes valójában.
2026-01-22 09:30:29, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völg...
Bővebben >>