Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
A kormánymédia szerint a gödi otthon brutális állapota Sorosnak köszönhető
2017-05-05 16:00:42
A kormánymédia szerint a gödi otthon brutális állapota Sorosnak köszönhető

A kormánymédia szerint a gödi otthon brutális állapota Sorosnak köszönhető

A kormány rendkívüli vizsgálatot indított a gödi Topház Speciális Otthonban, mert a Magyarországon és az Egyesült Királyságban működő Mental Disability Advocacy Center nevű szervezet a 220, fogyatékossággal élő embert ellátó intézményben rossz higiéniai körülményeket, indokolatlan fizikai korlátozást, továbbá alultáplált és ellátatlan sebektől szenvedő gondozottakat talált áprilisi vizsgálata során.

 

Viszont a fent említett kormánypárti lap szerint arról írni, hogy egy magyarországi otthonban rossz körülmények uralkodnak, felveti, hogy újabb lejárató kampány folyik hazánk ellen.

 

Sőt, nem egyszerű lejárató kampány, hanem Soros György mesterkedése, ugyanis a Mental Disability Advocacy Centre-t a Soros-féle Open Society Foundations alapította 2002-ben és azóta is a szervezet egyik támogatója – írják.

 

Megemlítik azt is, hogy a közösségi médiában több hozzátartozó is visszautasította az otthont ért kritikákat. Azonban míg a kormánypárti lap Soros-ármányt emleget, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mégis felfüggesztette az intézmény igazgatójának megbízását, és az otthon bezárását is tervezik, mert szerintük sem felel meg a XXI. századi elvárásoknak.

 

(24.hu)

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>