Nos, bár ez a sértettség inkább szociálpszichológiai probléma, de azért több is ennél. A Mandiner nevű kormányfelület megszavaztatta az olvasót, többek között az év kulturális emberéről. Na most.

Ezen a szavazáson Kovács Ákos, kormányközeli dalnok megelőzte a Nobel-díjas Krasznahorkay Lászlót. Na most kedves duzzogó kormánykultúrharcosok. Sértettség és komplexus helye értelmezzétek ezt a szavazást. Az ugye evidens, hogy kulturális érték szintjén Krasznahorkay sok sok grádiccsal följebb van Kovácsnál.

A kérdés az, miért lett akkor Kovács a nyertes.

Hát azért, barátaim, mert Önök a művészetből politika-függő szférát termeltek ki. Az önök közönség, meg megy Önök után. Ez minden diktatúra sorsa. A művészetet szeretné szolgálójává tenni a hatalom. Ez ugyan nem nagyon megy, de saját híveiket meg tudják kavarni.

Tehát nem sértetten duzzogni kéne, hanem megérteni: a művészet autonóm és nem a politika kiszolgálója. És amíg ezt Önök nem látják be, addig bizony az Önök hűséges szavazói azt hiszik, hogy Kovács Ákos nagyobb művész, mint Krasznahorkay. Holott Önök tudják a legjobban, hogy ez mekkora baromság.

Nagy.

A történteket Lendvai Ildikó, mint közíró sem hagyta kommentár nélkül. Véleménye szerint mindenről a Nobel-bizottság tehet:

„A Mandiner gálaestjének fényét a miniszterelnök jelenléte is emelte. Díjakat adtak át, pl. "az év kulturális személyisége" kategóriában. Jelölték Krasznahorkai Lászlót is, de a Mandiner-olvasók szavazatai alapján végül Ákos kapta a díjat. Mindjárt dalra is fakadt. Az a bunkó Nobel-díj bizottság meg hogy tudott így mellényúlni! Hát hova tették a szemüket? - kérdem én. (Azért volt egy ’szépítő gól’ is: Kapu Tibor űrhajóst is kitüntette a Mandiner.) A díjazott aranycsapat néhány további tagja: újságíró kategóriában Bayer Zsolt, szakértő kategóriában Nógrádi György, véleményformáló kategóriában Bohár Dániel. Ők nem énekeltek. Talán nem volt kedvük, vagy mi.

Hé, lüke svédek, az ő Nobel-díjukat már nehogy elszúrjátok.”