„Az Alkotmány alapján Magyarország területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megye választópolgárainak közösségét megilleti az önkormányzás joga.”

Ideje kiradírozni, de legalábbis újra fogalmazni a kormány hivatalos definícióját. Egy törvénymódosítási javaslat szerint a megyei jogú városoknak, a fővárosnak és a kerületeknek kötelező lenne a működésükhöz nem szükséges pénzeszközeiket az Államkincstárnál tartani. A „szolidaritási adó” után most már nem finomkodnak, egyszerűen elveszik, ami a helyi közösségeké.

Olyan ez, mintha az utcán váratlanul eléd ugrana egy szélhámos, letépné a kabátodat, és még el is vinné mindent, ami benne van – majd kedélyesen közölné: „Szép kabát, haver, majd én vigyázok rá.” Csakhogy te éveken át spóroltál erre a kabátra, és fogalmad sincs, hogy jövő télen, amikor ismét beköszönt a hideg, miben fogsz munkába járni, hogy ne fagyj meg.

Sejthető volt, hogy a szolidaritási adó nem fogja betömni az államkassza tátongó lyukait. Korábban Lázár János is megjegyezte, hogy az önkormányzatok az adófizetők és a helyi vállalkozások pénzét mulatozásra pazarolják. E cinikus mondatok mögött azonban a helyi iparűzési adó rendszerének átalakítása húzódhat meg, tehát nemsokára a kormány fogja megmondani, hogy az önkormányzatok mire költhetnek, miután mindent – az utolsó fillérig – irányítanak és felügyelnek.

A Fidesz teljesen elvesztve a józan eszét már azt sem tudja, hogy éppen az oroszoknak, a kínaiaknak vagy az amerikaiaknak nyaljon be, a frusztrációját a magyar embereken vezeti le az önkormányzatokon keresztül: „Majd én beosztom a zsebpénzeteket, mert ti csak elherdálnátok.”

Valójában pedig egy súlyos folyamatról van szó: az önkormányzatok leépítésének vagyunk tanúi.

Az már látszik, hogy a gazdasági helyzet első áldozatai azok, akik a legkevésbé tudják megvédeni magukat – a szociális, köznevelési és a kulturális szektor. Óvodákat zárnak be Budapesten, Sopronban, Egerben és Debrecenben. Jön a központosítás, az intézmények összevonása, a helyi döntéshozatal jogainak eltiprása. És talán egy karnyújtásnyira attól, hogy a maradék független vállalkozások bankszámláira is rátegyék a kezüket, hiszen „majd ők vigyáznak rá”.

Ami ma Magyarországon történik, az rohadtul nem vicc. A szuverenitásról szónokló, valójában a globális nagyhatalmak mellékheréjeként sodródó Fidesz az önkormányzatokra – és így a magyar emberekre is – csupán egy újabb kiforgatható zsebként tekint, ahol még akad némi apró. Ezzel a 2026-os választások egyik kulcskérdésévé is tette, hogy az önkormányzatiság megmarad-e, vagy csak egy végrehajtó szervvé silányul.

A központi likviditást nem az fogja megoldani, hogy az utolsó fillérért is lehajolnak. Talán nem kellett volna az ellátási lánc legvégére szorítani a gazdaságunkat – és főleg nem kellett volna szétlopni az ország vagyonát.

Az MKKP a szabad, független önkormányzatokban hisz. Ezért is támogattunk olyan embereket a legutóbbi választáson, akik nemcsak helyi ügyekkel foglalkoznak, hanem védik és erősítik a településeken élők jogait. A változás nem a márványpalotákban gubbasztó, a lopott pénzektől elhízott kormányzati fejekből érkezik, akiknek fogalmuk sincs, mi történik már vidéken. A valódi változás helyben, közösen, cselekvéssel érhető el.

Mi egy olyan országot képzelünk el, ahol nem etnikai, vallási, társadalmi vagy anyagi helyzetük alapján szedik szét az embereket, hanem azt erősítjük, ami összeköt. Ahol a tettek beszélnek, nem csak a politikusok. Ahol szolidárisak vagyunk egymással, az intézményeinkkel, a közösségeinkkel, és nem a holdudvar luxusutazásait szponzoráljuk.

Magyarország egy sokszínű, izgalmas ország – egy igazi kincs Európa közepén. És úgy is fogunk vele bánni. Az önkormányzatokat nem elnyomni, hanem megerősíteni kell, hogy azok, akik valóban ott élnek, maguk dönthessék el, milyen városban akarnak élni és milyen jövőt képzelnek el. Mert ami helyben működik, az az egész ország számára példát mutathat.

(kiemelt kép: Süli János ex-miniszter, ex-polgármester a kocsmaprogramban)