Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
A Lánchíd lezárása mellett két helyen is tüntetett Budapesten az ellenzék
2019-02-11 14:54:37
A Lánchíd lezárása mellett két helyen is tüntetett Budapesten az ellenzék

A Lánchíd lezárása mellett két helyen is tüntetett Budapesten az ellenzék

Már a himnusz közös eléneklésénél kellemetlenkedett a hatalom, egy civil külsejű autó, amelyre megkülönböztető jelző is fel volt szerelve, belearaszolt a vigyáz állásban éneklő tömegbe. Ezt csak az utcakövezeten állókat érintette, de nem lehet tudni miért nem várt még két percet a jármű?

 

A körülbelül két és fél ezres tömeg innen a Dísz téren és a Hunyadi János úton a Lánchídra vonult, amelyen természetesen a hídfoglalók átengedték a hasonló okból demonstrálókat, majd a pesti oldalon az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete elé érkeztek meg. Sajnos a tömeg, bár a szervezők elfogadták az egyik felszólaló javaslatát, hogy a Magyar Tudományos Akadémia előtt álljanak meg egy percre néma csendben, az intézményt ért kormányzati támadással szembeni szolidaritás jegyében, ez mégis elmaradt.

 

 

Az Ász épülete előtt jóval hangosabbá vált a tüntetés, részben érthető volt ez azért is, mert részvevők a jelenlegi hatalom kritika nélküli és törvénytelen kiszolgálói bázisával néztek farkasszemet és a keskeny utca amúgy is minden hangot sokkal inkább visszavert.

 

A felszólalók közül Demeter Márta, a Lehet Más a Politika társelnöke és országgyűlési képviselője kifejtette, hogy Orbán Viktor tavaly március 15-én azt mondta, hogy elégtételt fognak venni a választások után. Azóta is csak ezt csinálják és nem kormányoznak. Az Ász és az összes állami intézmény politikai megrendelésre dolgozik. Jogi és adminisztratív eszközökkel próbálják meg ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat. Azonban a hatalom retteg, mert sokkal gyengébb, mint amilyennek mutatja magát – mondta.

 

 

Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a regnáló hatalom most a pénzeszközök elvonásával próbálja meg ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat, de ez olyan, mintha karhatalmilag betiltaná őket. Arról is beszélt, hogy a képviselők tiszteletdíját nem a kormány vagy az Országház adja, hanem a nép, ezért annak bármilyen elvétele szintén a hatalom fenyegető és törvénytelen eszköze.

 

Sermer Ádám a Liberális párttól arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor már nagyon szeretné ezt az utcát üresen látni, de szerencsére ez nem így van – mondta. Az Állami Számvevőszéket úgy jellemezte, hogy a miniszterelnök által távvezérelt Domokos László elnök által működtetett vámszedőhivatal.

 

 

Az összefogás fontosságát, a pártok egymásra utaltságát itt is szinte valamennyi felszólaló kiemelte. Végül a jelenlévő országgyűlési képviselők „Fidesz pártszékház” matricákat ragasztottak a rendőrsorfallal védett Ász székház főbejáratára. Amikor a tömeg már eléggé oszlóban volt, Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, igazolványát felmutatva átlépett a rendőrsorfalon és még egy matricát kiragasztott az egyik ablakra. A közegek nem mertek rászólni. Néhányan még visszamentek a Lánchíd-foglalókhoz de a tömeg a rendezvény hivatalos zárása után lényegében feloszlott.

 

Kertész Z István

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kizárási eljárást indít a Momentum Jancsó Andrea, ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, közölte a párt p...
Bővebben >>