Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mátyás napja van.
A Momentum volt győri elnöke a DK-ban folytatja
2020-02-07 11:19:51
A Momentum volt győri elnöke a DK-ban folytatja

A Momentum volt győri elnöke a DK-ban folytatja

Hegyi továbbra is a győriekért fog dolgozni várospolitikusként, de immáron a DK és a párt győri szervezetének tagjaként. Ezzel tovább folytatódik az a csatlakozási hullám, amellyel a DK egyre több szakértőt, valamint szak- és várospolitikust tudhat a soraiban, hogy 2022-ben ne csak a közös győzelemre, hanem a közös kormányzásra is készen álljunk – áll a fogadópárt közleményében.

 

A győri választást követően, amit a Borkai-utód fideszes Dézsi Csaba András nyert meg, a Momentum helyi elnök bejelentette, hogy lemond elnöki tisztségéről és a Momentumot is elhagyja. Akkor úgy indokolta a döntését, hogy nem a vesztes választás, hanem a Momentumon belüli ellentétek késztették a kilépésre.

 

Hegyi saját bevallása szerint már hetekkel a választás előtt bejelentette a győri Momentum tagságának a távozását, de a párttal kötött megegyezés értelmében a január 26-i választásig nem hozták nyilvánosságra a döntést, hogy ne befolyásolják a szavazás eredményét. Hegyi Szabolcs akkor úgy nyilatkozott, hogy meglepte a Fidesz jelöltjének nagy fölénye, de szerinte jól kampányolt az ellenzék.

További híreink
„A székelyek sem nem nácik, sem nem kommunisták” – közölte Orbán irodalmi vérebe
Én, sokakkal ellentétben, kifejezetten örülök annak, hogy Demeter Szilárd differenciálni képes. Sajnos sok esetben viszont nem differenciál ilyen finom eleganciával és a ...
2020-02-22 17:43:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Ez a valóság – több száz méteres sor Budapesten az ingyenételért
Ez egy sorbanállás, ma, szombaton. Az élelmiszerbolt előtt ugyan, de nem élelmiszerért, hanem ételért. Te érted a különbséget. Az élelmiszert bent adják a boltban pénzért...
2020-02-22 17:43:57, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Bódi Sylvi rasszista ironizálással nyalt be az Orbán-kormánynak – Mikronéziából
Végre Bódi Sylvi is nyilatkozott a koronavírusról: a jelenleg Mikronéziában élő modell meglehetősen rasszista uszítással vezetett le Instagram-oldalán, hogy szerinte hogy...
2020-02-18 19:28:25, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korábban jelentkezett ugyan rajta kívül más is a posztra, de Lokody Levente nem tudta összegyűjteni az indulás...
Bővebben >>