Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
A NAV nagy fogása: 350 forint után másfél milliót követelnek
2015-03-02 19:24:40
A NAV nagy fogása: 350 forint után másfél milliót követelnek

A NAV nagy fogása: 350 forint után másfél milliót követelnek

 
Korábban vállalkozóként dolgozott otthonról, de cége tönkrement, így önellátásra próbált berendezkedni. Különféle távmunkákat vállalt, kitanulta a kosárfonás mesterséget is, csecsebecséit pedig az interneten árusította. A húsvéti ajándéknak is alkalmas kosárkákra egy napon különös megrendelő érkezett. Hosszan leveleztek a magát Briginek nevező hölggyel, aki annyira sóvárgott a portékára, hogy szakadó havazásban 450 forintos benzinár mellett 71 kilomtétert volt hajlandó utazni, csak hogy szert tehessen egy készletre. Az útra elkísérte a párja is.
 
Amikor azonban létrejött a nagy üzlet, előkerült a NAV-igazolvány, és kezdetét vette egy azóta is tartó megalázó tortúra. 2013 áprilisában a NAV „csak” 40 ezer forintot akart behajtani a 350 forintos kosárkáért. Szeptemberben egy újabb részletes kivizsgálás következett, mert szerintük sem élhetett meg annyiból az asszony, amennyiből tengette életét valójában, így teljesen egyértelmű volt számukra, hogy továbbra is illegálisan árulta kosárkáit. Az adóellenőröket egyáltalán nem érdekelte, hogy az álvevőkkel való találkozás után az asszony beszüntette a kosarak árulását. Kiszálltak hozzá hárman és akkurátusan kiszámolták, hogy szerintük mennyit is kereshetett. A vélelmezett adótartozás több százezer forint ÁFA-ra rúgott és mindenféle más adónem, és természetesen ezek büntetőkamatai is hozzáadódtak. 
 
Nem fogadták el azt sem, hogy az asszony azért nem tud jövedelmet igazolni, mert nem voltak bevételei és azt sem, hogy 2013. május 2-ig bekövetkezett haláláig Angliában dolgozó fia támogatta. A fiatalember egyébként több mint 1 millió forintot hagyott anyjára nyugdíjpénztári megtakarítás formájában, ami teljes mértékben adómentes összeg. Az ügy pillanatnyilag ott tart, hogy ha nem fizeti be a NAV által követelt összeget a február 28-tól számított 15 napon belül, akkor 15 nap múlva végrehajtás alá kerül az ügy.
 
Mivel nincs pénze, az asszony fellebbezni sem tud, hiszen az 65.695 forintba kerülne. Anyagiak híján ügyvédet sem tud  fogadni, így a legteljesebb kétségbeesésben tölti napjait. Akárcsak a Civil hetes szerzői, ő maga is jó néhány kérdésre keresi a választ. Felmerült bennük pár kérdés, többek között azzal kapcsolatban, hogy „hol van a NAV, amikor milliárdos csalásokról hallunk? Hol van a NAV, amikor Győzikék és sok más is húszmilliókkal tartoznak? Hol van a NAV, amikor fehér galléros bűnözők kilopják az emberek szemét?”
 
kiss
További híreink
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>