Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Eszter napja van.
A német megszállás emlékművével történelemhamisítást követ el a kormány
2014-01-22 10:01:08
A német megszállás emlékművével történelemhamisítást követ el a kormány

A német megszállás emlékművével történelemhamisítást követ el a kormány

A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, az emlékművel történelemhamisítást követ el a kormány.

 

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő, és Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja  szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót annak kapcsán,hogy az V. kerületi képviselő-testület a német megszállás emlékművének befogadásáról hozott döntést. 


A szocialisták fővárosi frakcióvezetője a V. kerületi képviselő-testület ülését megelőzően kijelentette, az emlékmű egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket, ez önmagába sérti a nemzeti emlékezetet. Horváth Csaba kifogásolta azt is, hogy a kormány nem is törekszik arra, hogy az emlékmű kifejezze a nemzet egységét, nem volt róla társadalmi vita. - Az emlékmű provokáció a kormány részéről a társadalom felé, történelemhamisítás, az a nácik új gyülekezőhelye lesz - jelentette ki a politikus. 


Horváth Csaba leszögezte: nemzeti emlékhely csak egy nemzeti egyeztetés után jöhet létre, annak létrehozását meg kellene előznie egy történészek által lefolytatott vitának, azután pedig egy politikai, társadalmi egyeztetésnek kellene következnie.
- A megszállás után nácivá vált Magyarország, magyarok is voltak a nácik soraiban. Az emlékmű nemcsak a magyar, hanem a német népet is megalázza, azt a látszatot kelti, a német nép gyalázta meg a Magyarországot, pedig a náci németek és a náci magyarok együtt tették ezt. A német birodalmi sas nem a náci birodalmat, hanem a német népet jelképezi - jelentette ki a szocialisták fővárosi frakcióvezetője.

 

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja felhívta a figyelmet, hogy az emlékmű felállítása a Fidesz által a magyar radikális, jelenlegi szélsőjobb és újnácik felé tett gesztus szimbóluma. - A demokratikus pártok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az emlékművet a választás után a szoborparkba toloncolják a többi önkényuralmi jelkép közé, ahova való - jelentette ki a DK politikusa.


Kerék-Bárczy Szabolcs, az V. kerületet is magába foglaló egyes számú választókerület képviselőjelöltje azt mondta, Rogán Antal polgármester lelkiismeretére apellálnak most, mivel személyes felelősség terheli őt; neki van rá lehetősége, hogy megakadályozza az emlékmű felállításához szükséges engedélyek kiadását.


Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő kijelentette, a képviselő-testület ülése az egyetlen nyílt fóruma annak, hogy a magyar társadalom kifejezhesse a véleményét erről a szoborról. Ha születik is döntés a testületi ülésen, az szerinte nem lehet jogszerű, mert az ülést nem a szabályoknak megfelelően hívták össze.


A Szabadság téren lévő szovjet emlékműre vonatkozó kérdésre Horváth Csaba emlékeztetett: a szovjetek voltak azok, akik a náci Németország terrorja alól felszabadították Budapestet. Az MSZP-s politikus leszögezte, hogy nem a Szovjetunió államhatalmi, kommunista elnyomó gépezetével ért egyet, hanem azzal a történelmi teljesítménnyel, ami a felszabadulás napján történt. 


-naan-

fotó: mti

További híreink
Görkori park épülhet Szegeden
Az Országos Görpark Program keretében pályázik az önkormányzat úgynevezett görpark építésére.
2019-05-22 21:16:38, Hírek, Aktuális Bővebben
Hamarosan megint lehet szociális bérlakásokra pályázni
Harminchét lakás szociális alapon történő bérbeadásáról döntött többek között a városi közgyűlés pénzügy és vagyongazdálkodási bizottsága szerda reggeli ülésén.
2019-05-22 21:02:08, Hírek, Aktuális Bővebben
Még 9 napig zárva lesz Tápéra vezető út a Felső Tisza-parton
Április 23-án zárták le a Felső Tisza-part irányából Tápéra vezető útszakaszt a Szillér-Baktó-Fertői-főcsatorna korszerűsítése miatt. A munkálatokat eredetileg egy hónap ...
2019-05-21 21:41:34, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A paksi székhelyű PIP Kft. kérte a kalocsai önkormányzat hozzájárulását ahhoz, hogy a Foktői úti laktanyában a...
Bővebben >>