Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A Nobel-díjak átadásán egy magyar középiskolás is jelen lehetett
2013-12-15 10:19:48
A Nobel-díjak átadásán egy magyar középiskolás is jelen lehetett

A Nobel-díjak átadásán egy magyar középiskolás is jelen lehetett

A Magyar Innovációs Szövetség a stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Szemináriumra és a Nobel-díjak átadásának ünnepségére a mindössze 17 esztendős Zsombori Balázst, a 2012/2013. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesét delegálta.


A tehetségkutató versenyen Zsombori Balázs a PictoVerb elnevezésű munkájával ért el első helyezést. A PictoVerb egy androidos alkalmazás, melynek rendszere piktogramokat, rajzos ábrákat alakít nyelvtanilag helyes mondatokká, majd ezt követően felolvassa azokat. Segíthet minden olyan veleszületett vagy szerzett betegség esetén, ami korlátozza az egyén beszédkészségét. Ezen felül nyelvi akadályokkal küzdőknek, így turistáknak is megoldást nyújthat.


A december 4-11. között Stockholmban megrendezett nemzetközi szemináriumon a világ minden tájáról 24 fiatal vehetett részt. A fiatalok projektjeiket a program során közel ezer középiskolás előtt ismertették. A szemináriumot a svéd televízió élőben közvetítette. Zsombori Balázs alkalmazásáról a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem hallgatóinak is előadást tartott.


A fiatalok meghívást kaptak arra a fogadásra is, amelyre az idei és néhány korábbi Nobel-díjas is hivatalos volt. December 10-én pedig a stockholmi Concert Hallban részesei lehettek a Nobel-díjak átadásának, majd ezt követően a városházán megrendezett bankettnek.


A 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen helyezést elérő fiatalok számos nemzetközi versenyen vehetnek részt, egyebek közt az Egyesült Államokban, valamint Európa több országában is. A versenyt a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezték meg. Szervezői azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalokat keresték, akik érzékenyek környezetük problémáira, azok tudományos szintű megoldására újszerű javaslatokat tesznek, illetve képesek arra, hogy a javaslatokat kidolgozzák, megvalósítsák, és az azokhoz szükséges erőforrásokat mozgósítsák.


Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt jövőre is meghirdetik, így a fiatal tudósoknak már most érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen innovatív találmánnyal jelentkeznének.


forrás: MTI
wwww.eduline.hu


VID

Utoljára frissítve: 2013-12-15 10:19:39

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Kultúra Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Kultúra Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-...
Bővebben >>