Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A pár százezres megtakarítással bíró miniszterelnök családja gigamilliárdokat markolt fel
2018-06-06 15:00:18
A pár százezres megtakarítással bíró miniszterelnök családja gigamilliárdokat markolt fel

A pár százezres megtakarítással bíró miniszterelnök családja gigamilliárdokat markolt fel

A gazdasági portál megjegyzi, hogy míg 2014 óta Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek cégeiből 4,4 milliárdnyi jövedelmet vettek ki a tulajdonosok, addig ez az összeg a 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklusban még csak 384 millió forint volt.

 

A cégbeszámolók szerint idősebb és ifjabb Orbán Győző, Orbán Győzőné és Orbán Áron vállalatainak forgalma már 2015 előtt is folyamatosan bővült, és nyereségük is évről évre emelkedett. Nagyjából három évvel ezelőttig azonban visszafogták magukat a tulajdonosok, a pénz egy jelentős részét inkább a cégekben hagyták, hadd gyűljön ott. Ezután kezdődött csak meg a profit lefölözése ezeknél a cégeknél.

 

Az Orbán-szülők és testvérek cégei közül a legjobban egyébként a bányavállalatok, illetve az azokhoz kapcsolt logisztikai cég termelnek. Csak a Dolomit Kft-ből, a Nehéz Kő Kft-ből, és a tavaly feldarabolt Gánt Kő és Tőzeg Kft-ből 3,8 milliárd forintot vettek ki a 2015-17-es évek után a miniszterelnök rokonai. Hozzátették, a vállalatok bevételének egy része biztosan állami, illetve uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származik.

 

A miniszterelnök szülei és testvérei mellett Orbán Viktor veje, Tiborcz István – akinek neve egybeforrt az EU által is vizsgált korrupciós botrányba keveredő, világítástechnikával foglalkozó Eliosszal – is sikeres vállalkozónak mondhatja magát. A G7 korábbi számításai szerint az Elios eladásán 3 milliárdot kereshetett, de 17 további cégben van még érdekeltsége. Ezek közül a BDPST Zrt-nek tavaly év végén 824 millió forint volt a bankszámláin, 166 milliója tárgyi eszközökben, és több mint 3,7 milliárdja befektetett pénzügyi eszközökben.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>