Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Nándor napja van.
A rendőrség vizsgálja a rendőröket
2016-03-14 21:20:45
A rendőrség vizsgálja a rendőröket

A rendőrség vizsgálja a rendőröket

A DK Pintér Sándor belügyminiszterhez nyújtott be írásbeli kérdést, hogy megtudja: a rend őrei valóban kísérletet tettek-e a Miskolcra és Budapestre utazó tanárok kilétének felderítésére. A belügyminiszter tájékoztatása szerint semmilyen rendőrségi szerv nem adott arra utasítást, hogy listázzák a demonstrálni akaró tanárokat, ellenben „a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el”.

 

A vizsgálat megindításának ténye arra enged következtetni, hogy 2016-ban az Orbán-kormány Magyarországán nem kizárt, hogy a rendvédelmi szervek érdeklődnek a kormánnyal szembenállók kiléte iránt. A rendőrök kérdezősködése – akár csak a XX. századi magyar történelem legsötétebb korszakaiban – joggal ébreszthet félelmet a véleményükért kiállókban.

 

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a gyülekezés és a véleményszabadság jogával élő állampolgároknak rendőri kérdezősködéssel kell számolniuk. Felszólítják a rendőrség és a TEK munkatársait, hogy március 15-én ne tegyenek szívességet a hatalomnak és ne vegzálják a tiltakozókat.

További híreink
25 millióért vesz tanácsot havonta a mindentudó Tarlós István
25 millió forintot költ 37 tanácsadójára havonta a Főpolgármesteri Hivatal – írja a Zoom.hu közérdekűadat-igénylésére hivatkozva. Ebből 22-en főtanácsadóként, 15-en tanác...
2017-10-18 18:00:21, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Rendőrségi házkutatás zajlik a magyar szcientológiai egyház épületében
Kora reggel, 8 óra körül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai megjelentek a Szcientológiai Egyház Központi Szervezeténél Budapesten. A környéket lezár...
2017-10-18 11:29:00, Hírek, Aktuális3 Bővebben
500 év: Reformáció
A Bibliatársulat vándorkiállítása maglódi kiegészítésekkel.
2017-10-16 17:27:31, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Huszonhét évvel ezelőtt, a szülők kezdeményezésére jött létre 1990-ben a Tölösi Péter, a leukémiás és tumoros ...
Bővebben >>