Nem véletlenül használom az „uralja” kifejezést.

Az antiszemitizmus legismertebb toposza ez: „a zsidók jelenléte azt jelenti, hogy ők uralják a teret”. A zsidótörvények „térfoglalás” szava is erre utalt, használták is lépten-nyomon a törvények szövegeiben. A magyarázatoknak, indoklásoknak és jó néhány törvénynek magának is ezzel kezdődik a címe: „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról…”

A neonácik portáljain visszatérő vád, hogy a zsidóknak nem is ősi szimbóluma a hatágú csillag, úgy vették át az okkult tanokból. Szerintük viszont kiválóan illik hozzájuk, hiszen ott a mágia, a rontás, a gonoszság, sőt, a pokol és maga Belzebúb szimbóluma a hatágú csillag, és hát látjuk, hogy a zsidók valóban ugyanezeket képviselik.

Most pedig itt van egy emlékhely, amely a célja szerint a zsidóság áldozati voltára emlékeztet, amelyre azonban úgy erősítették föl a zsidóságot jelképező csillagot, mintha az ott éppen diadalt hirdetne.

Csak az nem érti, aki nem akarja, hogy na tessék, már megint az ő győzelmüket kell látnunk, az ő csillaguk magasodik fölénk. Már megint ezek a mindent eluralni vágyó zsidók. Hát hogy lehettek volna ők az igazi áldozatok?! Hiszen azok csak mi lehetünk, akik a turulban születtünk és ettől különleges sorssal és elhivatottsággal rendelkezünk.

Nem csodálkoznék, ha a Sorsok Házát Ákos nyitná meg, A bosszú népe című nótájával. (Megannyi antiszemita kód).

De hát végül is már semmin sem csodálkozunk.