Aztán azt is mondja, hogy színre kerülnek a kereszténységgel vitázó darabok is, mint pl. Wagner Tannhäusere. Kereszténységgel vitázó?

Ez persze interpretáció kérdése, de az tény, hogy a zeneműben egymásnak feszülő, a pogány érzékiséget, extatikus szexualitást, vagyis a dionüszoszi szellemet megjelenítő szerelem fölött az égi-spirituális (Szűz Mária) szellem fog véglegesen triumfálni, s Erzsébet meghallgatásra találó fohásza megváltja Tannhäuser lelkét: a pápai bot kivirágzik, s Tannhäuser lelke megmenekül. Vagyis a Tannhäuser – Ókovács mester sugallata ellenére – a kereszténység abszolút és megkérdőjelezhetetlen triumfálásáról szól.

Nem tudom, milyen egyéb darabokat kíván Ókovács mester színpadra vinni, de ha a művek interpretációja a fentiek szerint történik, akkor máris lenne két javaslatom: ne mulassza el bemutatni a Don Carlost, mert a Főinkvizítor alakja szépen hozza be a történelemben megmutatkozott keresztény eszmevilágot.

És persze ne mulassza el bemutatni Richard Strauss Salome című operáját, amely a Máté 14,6-11 és a Márk 6,21-28-ban foglaltakat dolgozza fel. De ügyeljen arra, hogy Salome nevezetes hétfátyoltáncát NER(c) bundában, kesztyűben, sálban és sapkában lejtse el, s ne úgy, ahogy például a zseniális szoprán, Maria Ewing tette, a tánc végére megszabadulván minden ruhájától, s anyaszült meztelenül fejezvén be erotikus csábítását.

Ez „régi vágású” (Orbán Viktor) kereszténydemokráciánkban, a KDNP művészetben és kultúrában otthonosan mozgó szellemóriásai számára a kereszténység és az ázsiai gyökereket hordozó magyarság meggyalázásával lenne azonos.

Végül pedig javaslom Ókovács Szilveszternek, hogy a kereszténység tematikáját követően legyen egy a kereszténységet megelőző pogány évad, legyen egy zsidó évad, legyen egy felvilágosodás és szabadkőműves évad, s legyen egy XX. századi, a diktatúrákra nemet mondó évad.

Ha a fentiekhez nem találna operát, csak szóljon, állok rendelkezésére.

Megelégszem a szokásos fideszes honoráriummal.