Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Amália napja van.
A Tisza fővárosi frakcióvezetője tagadja a Magyar Péterrel kapcsolatos konfliktusát
2025-07-06 10:30:57
A Tisza fővárosi frakcióvezetője tagadja a Magyar Péterrel kapcsolatos konfliktusát

A Tisza fővárosi frakcióvezetője tagadja a Magyar Péterrel kapcsolatos konfliktusát

A közleményben az okot nem közölték. Ordas mandátumát Gerzsenyi Gabriella veszi át, a fővárosi frakció pedig jövő héten választ új vezetőt. A párt teljes közössége nevében köszönik a képviselő munkáját – közölték a magyarázatukban.

 

A Tisza Párt honlapja szerint Ordas Eszter Dunaújvárosban született, egyetemi tanulmányai óta Budapesten él. Saját ügyvédi irodát működtetett, majd egy állami cég jogtanácsosa lett, ahol a szociálisan rászorultak jelzáloghiteleinek rendezése volt a feladata. Ezután állami tulajdonban lévő ingatlanok értékesítésével foglalkozott. Szakterülete a fővárosi ingatlanjog, illetve a Duna-part rendezésének jogi háttere.

 

Gerzsenyi a tavalyi választásokon szerzett európai parlamenti mandátumot. Szabadúszó íróként ténykedett, emellett 2022-ig az Európai Bizottságnál dolgozott havi 9670 euróért, vagyis körülbelül 3,8 millió forintért.

 

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi elnöke szerint „Ordas Eszter családi okokra hivatkozott, de mi ennél többet látunk és tudunk”, majd azzal vádolta Magyar Pétert, hogy „sakkban tartja a képviselőit is és szájkosarat tesz rájuk.  Ehhez hasonló kritikákra reagálva Ordas mindezt visszautasította: „lemondásomnak semmi köze nincs a rogáni bábszínház újabb figyelemelterelő felvonásához. Továbbra is támogatom a TISZA Pártot és Magyar Pétert.”

 

Utoljára frissítve: 2025-07-06 10:29:44

További híreink
Pénz legyen vagy szabadság?
Két egymást kizáró, de egyaránt elképzelhetetlen eseményt próbálok elképzelni Az egyik, hogy a miniszterelnök belemegy egy számára felettébb kétes kimenetelű választásba ...
2025-07-10 09:52:24, Hírek, Színes Bővebben
Megvan a kétharmad
A megkérdezettek 34 százaléka tud csak eljutni nyaralni idén – olvasható a Publicus reprezentatív felméréséből, amelyet a Népszava mutatott be.
2025-07-09 08:41:37, Hírek, Színes Bővebben
Pécs Summer School 2025
Öt kontinens hallgatói tanulnak együtt Pécsen az elkövetkezendő hónapokban.
2025-07-07 22:11:23, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A demonstráció jellege, az extrém megnyilvánulások elmaradása, a Mi Hazánk ellentüntetőinek minimális száma is...
Bővebben >>