Épp ezért a vasárnapi katasztrófának még ez a leginkább érthető része. Az igazi rejtély és sötétség innen kezdődik.

Három kétharmados vereség után minden ellenzéki politikusnak le kellene mondania

Például a jobboldali média, amelyben már nem egy Bayer van, hanem ezer, a jobboldali szavazó, aki visszajutott oda, ahonnan Könyves Kálmán egyszer már kiemelte az országot, amikor azt mondta, hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, és – ez a dolog legkínosabb, de tovább nem megkerülhető része – az ellenzéki pártapparátusok. Talán a Momentum kivételével valamennyi leért egy hosszú lejtő aljára, amelynek végére csak a fizikai testük maradt meg, a szellemük eltűnt, feloldódott a hazai politikai infernóban.

És a testükért se lenne kár, mert velük itt már soha nem lesz jobb. Azzal, amit ők tudnak a politikáról, a rendszerváltáskor esetleg pár évvel a Kádár-korszak pártemberei előtt járhattak, de ma évtizedekkel vannak a világ mögött. Ahogy egyébként az egész ország.

Három egymást követő, pusztító kétharmados vereség örökös némaságra késztetne minden normális erkölcsi érzékű ellenzéki politikust. De nem őket, ők máris a jövőre készülnek, már megint fogadkoznak, csapatszellemről és nyitottságról beszélnek törzshelyükön, az ATV-ben és a Hír TV-ben. Szenvedélybetegek. Még mindig nem fogták fel, hogy nem tudják az országot megmenteni, nincs se elegendő erkölcsi tőkéjük, se tudásuk hozzá. Adják át helyüket azoknak, akiknek nevéhez nem tapad ennyi balsors és kudarc. Akiknek láttán nem fog el mindenkit a csillapíthatatlan kilátástalanság.

Hétfő óta ismét nyakunkon a szovjet idők

2010, és még jobban 2014 után erősödtek fel azok a hangok, hogy a rendszerváltó politikusi generációnak lassan ideje volna visszavonulnia. Volt nagy felhördülés, hogy nem kéne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Nos, nem kellett volna? Érdemes volt megvárniuk, hogy harmadszor is lekaszabolják őket? És ne tévedjenek, vasárnap se ők harcoltak értünk, hanem mi értük, pedig a legtöbbünknek már nagyon nehezére esett. Vagy esetleg azt hiszik, hogy ők kapták azokat a szavazatokat? Hát nem. Bárkire, Hasfelmetsző Jackre is leszavaztunk volna, ha ő van a Fidesz ellen.

Most viszont itt maradtunk a képzeletbeli migránsokkal, a miattuk végképp becsavarodott, meghibbant, és sajnos csöppet sem képzeletbeli Orbán-hitűekkel és saját sorozatlúzereinkkel. A vereség éjszakáján levelet kaptam egy most érettségiző lány mamájától, abból idéznék egy sort. A szövegben meg van nevezve a gimnázium, de óvatosságból kihagytam, mert hétfő óta ezek itt már megint szovjet idők: „Ez a nap a fiatalok gyásznapja, Lili és az osztálytársai, az egész gimnázium romokban hever, és hány meg hány diák és egyetemista érez ma így!”

Na, őket, az ő életüket veszi semmibe ez a sok levitézlett pártember. Mennyire sokatmondó, hogy a fél ország lehajtott fejjel, kóvályogva jött-ment, de Hiller, az MSZP nagy öregje nem a leköszönését rohant bejelenteni az ATV-be, hanem, hogy készen áll a baloldal megújítására. Vagyis, hogy készen áll a negyedik kétharmadra! Nem, nem őrült meg, nagyon is tudja, hogy négy év múlva senki nem szavaz rájuk hatvan alatt. Lám, akkor is lehetsz elvetemült, ha egyébként kiállsz a CEU mellett.

Nem felesküdni

Ezek az emberek még csak azt se mondják, hogy tanultak a hibáikból, nem mondják, hogy rájöttek, mit kell csinálniuk, egyszerűen tudtunkra adják, hogy ismét ugyanazt fogják csinálni. Tényleg olyan nagy különbség gonoszul kormányozni, vagy politikusként szégyenérzet nélkül, nulla bűn- és felelősségtudattal élni?

Az ellenzéki pártoknak tucatnyi indokuk volt, hogy miért nem bojkottálják a választást, pedig minden másképp, és jobban alakult volna. És ugyanannyi lesz nekik, hogy miért ülnek majd be megint a parlamentbe és esküsznek fel ismét Orbán törvényeire. De hivatkozhatnak bármire, ezzel nem tesznek majd mást, mint havi egymilliós fizetésért jóváhagyják a fél ország által gyűlölt rezsim folytatódó uralmát.

Csakhogy a harmadik kétharmados vereség után nincs több alibi, nem lehet több kifogás: nyilvánvaló, hogy ezt a rendszert legkevésbé épp a parlamentből lehet gyengíteni. A magyar parlamentben semmilyen hasznos ellenzéki munka nem lehetséges, az ott ülő ellenzéki képviselők egyetlen funkciója, hogy Semjén és társai hangosan kiröhöghessék őket, valahányszor kiderül egyikükről, hogy az előző héten kapott pár száz állami milliót. Az az ellenzéki, aki beül ebbe a jelenlegi funkciója szerint túlméretezett disznóólba, és hasznos munkát színlel, nem tesz mást, mint a Fidesz: hülyét csinál a saját választóiból.

Nem felesküdni és nem bemenni a parlamentbe viszont merőben új helyzetet teremtene. Ország-világ számára egyértelművé tenné, hogy az EU-tag Magyarországon egypártrendszer van, a képviselők nyolc év után végre eggyé válnának szavazóikkal; a sorsukkal, kiábrándultságukkal, amivel fontos morális támogatást adhatnának a reményt vesztett tömegnek.

És a legfontosabb: mindenki tudná, hogy a parlamentben már csak a cár és a kegyencei ülnek, amitől az épület és a tér kiemelkedő szimbolikus hellyé, a nemzeti gyűlölet fókuszává válna.

Márpedig az utca és gyűlölet nélkül ez a rezsim még nagyon sokáig nem fog kimúlni.