Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
A vesztes választás után ellenzéki összefogást próbálnak a belvárosban is
2018-05-22 14:30:27
A vesztes választás után ellenzéki összefogást próbálnak a belvárosban is

A vesztes választás után ellenzéki összefogást próbálnak a belvárosban is

Nagy Béla bemutatkozó sajtótájékoztatóján, a Pilvax előtt azt mondta: 65 éves pedagógus, nemrég vonult nyugdíjba, baloldali beállítottságú. Negyven évet töltött a katedrán, ebből csaknem húszat a kerületben, ahol már harminc éve él.

 

Úgy gondolja, ismeri az itt élők életét, gondjait. Foglalkozni kell az üres lakások és üzlethelyiségek problémájával, a csökkenő zöldterületek pótlásával, a parkolási gondok megoldásával és a kerületben élők éjszakai nyugalmának kérdésével - sorolta.

 

A főváros V. kerületének 4. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi képviselőválasztást július 8-án, mert az eddigi képviselő, Böröcz László (Fidesz-KDNP) a tavaszi parlamenti választáson országgyűlési mandátumot szerzett és a két tisztség összeférhetetlen.

 

A Jobbik korábban már közölte, hogy pénzügyi okok miatt nem indít önálló jelölteket a budapesti időközi önkormányzati választásokon.

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az esemé...
Bővebben >>