Önkéntesen jelentkező nyolc embert: hat férfit és két nőt megkértek arra, hogy pontosan egy hónapra vonuljanak le az akkor még teljesen kiépítetlen, vagyis természetes állapotában lévő budapesti Szemlőhegyi barlangba és ott próbálják elütni az időt. A kísérletet egyáltalán nem tartották titokban, az egy szem televízió, a rádiók és az újságok többször beszámoltak az eseményről és később az egyik részvevő, Bokodi Béla tollából egy riportkönyv is megjelent „30 nap a föld alatt” címmel.

A kísérlet célja többirányú volt, most azt emelnénk ki, hogy semmilyen időmérő eszközt, órát, nem volt szabad levinni és az egyik sziklafalba, rovátkákat véstek minden egyes lefekvés előtt, jelezve, hogy szerintük eltelt egy nap. A résztvevőket nem hagyták magukra, a labirintus felett a Barlang utca 8-as számú házból egyvezetékes telefont telepítettek, ahol a nap mind a 24 órájában ügyeletet tartott egy ott lakó fiatal nő. Bármikor is hívták fel valamiért, mindig kedves és friss volt a hangja, hogy még véletlenül se tudhassák meg a lent lévők, hogy nappal vagy éjszaka van odafönn.

Többször megvizsgálták a résztvevőket orvosok is, az egyik alkalommal direkt éjjel kettőkor szálltak le, hogy abból se derüljön ki, nappal van- e vagy éjszaka a valóságban.

Aztán a lentiek huszonhatodiknak gondolt napján jött a hír, hogy az elsők – ne mind egyszerre – elindulhatnak felfelé – letelt az egy hónap. Gyakorlatilag kiderült, hogy ha az embert semmi külső tényező, de még a nap járása sem zavarja, hosszabb alvás–ébrenlét ciklusokban él.

Az egykori nyolc résztvevő közül az idők folyamán ötöt tudtam felkutatni, mindannyian meglepődtek, hogy ezt még számon tartja valaki. Arról is beszámoltak, hogy a többség az sportember volt, sőt kifejezetten barlangászok is voltak köztük. Arról is beszéltek, hogy jó volna egymással találkozni, de ilyet senki nem szervezett. (Az elmúlt években azonban erre is sor került, de már nem tudott mindenki elmenni rá, vagy egyszerűen nem találtak kapcsolatot hozzá.)

A kísérletben szereplői voltak Berkesi Lajos, Bokodi Béla, Eggenhofer Péter, Fülöp Imre, Hamar Mária, Mátyus Károly, Pais György és Végh Margit. A teljes egy hónap alatt, vagyis egyfolytában 720 órát egy 19 éves, Györgyi nevű lány látta el a már említett telefonszolgálatot, amelyet magnóra is vettek a biztonság kedvéért.

Idézet Györgyi naplójából: „…A mai nap a rekord. Megörülök.  Harminc órát voltak egyfolytában ébren, és utána 18-at aludtak. Hogy ezek mit bírnak! Hát még én! Közben-közben egy fotelban aludtam. Éjfél. Csengetnek. Lent a barlangban most kezdődik a nap, az élet. Átöltözöm. Viszem a reggelit… Ágyba bújok. Ismét cseng a telefon. – Elfogyott a savanyú uborkánk – ez Mari hangja. Él-hal az uborkáért. Kelek, viszem. Mondjam, hogy éjszaka ne kérjenek savanyú uborkát? ...Hajnali öt óra. Már megint ez az átkozott telefon. – Elfogyott a gázunk. Öltözöm, viszem. Közben reszketek, irtózom a gáztól.”

A résztvevőket igen komoly orvosi vizsgálatnak vetették alá mind az expedíció megkezdése előtt, mind pedig utána.

Kertész Z István/kép Bokodi Béla – színes képek: Adamkó Péter