Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Melinda napja van.
Akiktől az Al-Kaida is besokallt
2014-08-11 13:28:57
Akiktől az Al-Kaida is besokallt

Akiktől az Al-Kaida is besokallt

A népirtás fogalmát kimerítő, videóra vett tömegmészárlások, kínzások, a civil lakosságot rettegésben tartó, álarcos banditák, elhurcolt, megerőszakolt nők - íme az ISIS ténykedésének néhány ismertetőjegye. Az Al-Kaida szárnyai alatt felnőtt terrorszervezettől most már maga a szülőatya is besokall.

 

A láthatatlan sejk


A szervezet vezetője Abu-Bakr al-Baghdadi, a "láthatatlan sejk" Sokan nem is Zawahirit, a kissé sótlan iszlám teológust tartják Osama bin Laden méltó örökösének, hanem az ISIS első emberét. Persze, Zawahiri még mindig nagy befolyást gyakorol a Pakisztánban, az Arab Félszigeten és az Észak. Afrikában levő testvérszervezetekre, de a fiatal dzsihádisták sokkal szívesebben csatlakoznak a nála sokkal karizmatikusabb Al Baghdadi-hoz, akinek élete kész ponyvaregény.

 

Kilétéről nem sokat tudni. Állítólag 1971-ben született, Awwad Ibrahim al-Badri al-Samarri  néven, Irakban. Teológusi képzettsége neki is van, a '90-es években iszlám teológiából és történelemből doktorált Bagdadban. Emellett azonban nagy focirajongó is: a 2003-as amerikai bevonulás előttig még egy Bagdad külvárosában levő mecset focicsapatában is játszott. De élete már akkor sem  csak a tanulásból és a sportból állt: már a Szaddám-rendszer idején is elkötelezett dzsihádista volt,  és ahhoz a felkeléshez is csatlakozott, mely azt követően tört ki, hogy az amerikai hadsereg 2003-ban megszállta Irakot.

 

2005-ben le is tartóztatták és éveket töltött egy amerikaiak által felügyelt iraki börtönben. 2009-ben azonban, amikor a börtön bezárt, az amerikaiak nem tartották különösebben veszélyesnek, így szabadon engedték. Tévedtek. 2010-ben  már a helyi Al Kaida szervezet -amelyből később kialakult az ISIS - vezetőjeként hallatott magáról. 2011-ben  terroristának nyilvánították és 10 millió dollár vérdíjat tűztek ki a fejére.

 

Rendkívül óvatos, alig mutatkozik a nyilvánosság előtt és csak olyan közeli embereken keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal, akiket nagyon jól ismer. Egészen idén júliusig, amikor nyilvánosságra hozatott egy  mosuli beszédéről készült 21 perces videot, csupán az iraki belügyminisztérium által közzétett fotó keringett róla.

 

 

Még ellenfelei is kiváló  taktikusnak tartják, akinek kegyetlensége az Osama Bin Ladenén is túltesz. Míg pl. videó-uzeneteiben Osama előszeretettel keltette a szentéletű, törékeny, öreg bölcs benyomását, aki barlangok mélyéről bátorítja fiait,  Baghdadi  ezt vallja: "Inkább féljenek tőlem, mint szeressenek" . És meg is tesz mindent az ügy érdekében. Halomra mészároltatja a civileket, kedvenc gyilkolási módszere a lefejezés, de a tömeges keresztre feszítéseket is ő rendelte el.

 

Sajátos érzéke van a PR-hoz is, mert gondoskodik arról, hogy ezek a hátborzongató, nyilvános kivégzésekről, megcsonkított holttestekről, villanydrótokra fűzött emberfejekről és megannyi, egészséges psziché számára elképzelhetetlen borzalomról készített felvételek bejárják a világot, a dzsihád dicsőségét hirdetve. Bár esküdt ellensége a bűnös nyugatnak, ezek a szakszerű hatáskeltés eszközeivel készített videok a horrormozik- és akciófilmek világát idézik.

 

Az egyes helyeken máris Ibrahim kalifának (a kalifák egyenesen Mohamed próféta hatalmának evilági letéteményesei) becézett hadúr még nagyobb tekintélyre tett szert azáltal, hogy nemcsak nyíltan szembehelyezkedett az Al-Kaidával, hanem mindeddig épen is úszta meg kalandot. Földi birodalma is nagyobb, mint Osama bin Ladené volt: a világ jelenlegi legveszélyesebb embere most  Irak északi és Szíria keleti részein egy, öt  Egyesült Államok-beli államnak megfelelő területet tart ellenőrzése alatt.

 

 

Kiss Kati

 

Utoljára frissítve: 2014-08-11 13:30:42

További híreink
A POS terminál bérlés előnyei összefoglalva
Napjaink rohanó világában szinte észbe sem kapunk, mire újabb és újabb digitális megoldások, innovációk látnak napvilágot. Ilyen volt először is az elektronikus fizetésre...
2023-12-01 19:16:29, Hírek, Színes Bővebben
Trapézlemez tető építése: már ezért megéri
Építkezésekor egyre többen választják a trapézlemezeket, ha a tetőszerkezet megépítésére kerül sor. A hagyományos tetőszerkezetekhez képest nagyon sok előnyös tulajdonság...
2023-12-01 19:05:58, Hírek, Színes Bővebben
Kisgyerekek rajzai a dzsámin
Gyerekrajzokból készült fényfestés teszi hangulatosabbá Pécsett az adventi vásárt.
2023-12-01 10:55:42, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különféle bőrproblémák nem csupán esztétikailag jelentenek gondot, hanem hatással vannak az egész életünkre ...
Bővebben >>