Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Akkora titokban tárgyalt Rogán a Balatonról, hogy minden részletről beszámolt a Népszava
2018-06-06 14:00:14
Akkora titokban tárgyalt Rogán a Balatonról, hogy minden részletről beszámolt a Népszava

Akkora titokban tárgyalt Rogán a Balatonról, hogy minden részletről beszámolt a Népszava

A Népszava a szerdai számában azt írja, hogy 2016-ban két fontos döntés is született a Balatonnal kapcsolatban. Először egy törvényi módosítás megkönnyítette a tó környéki ingatlanfejlesztéseket, és enyhített a partszabályozás előírásain, majd év végén a kormány benyújtotta a 365 milliárd forintos balatoni fejlesztési programot.

 

„A bejelentés után Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter összehívta a balatoni erős embereket. Persze nem nyilvános tanácskozásra ültek össze, s a régióból meglehetősen kevés politikus volt jelen” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.

 

Forrásaik szerint ott volt a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is, azt állítják, neki van beleszólása a tó körüli ügyekbe. (Korábban megírtuk, divatügyekben is ő diktálhat.) A Népszava szerint ott volt a megbeszélésen Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa, aki Orbán Ráhellel együtt a Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadója. A napilap szerint Orbán Ráhel és Csapody szerepe nagyobb, mint egyszerű tanácsadás. Az étteremtulajdonosnak állítólag politikusa pályát is ajánlottak, de ő inkább a szakmájában maradna. A kötcsei pikniken azonban ott volt a hétvégén.

 

A cikkben megemlíti a siófoki szállodást, Hoffmann Henriket is, akinek jó kapcsolatai vannak a kormánypártokkal, hét éve például a Hotel Azúrban tartott kihelyezett kormányülésen nála aludt a teljes pártvezetés. De előkerül Fodor János neve is, ő a siófoki kézicsapat tulajdonosa, ennek köszönhető az új sportcsarnok állítólag. A Népszava forrása szerint ezt eredetileg taopénzből akarták felhúzni, de nem lett elég a pénz, és hosszú időre leállt az építkezés, mígnem az állam kisegítette a klubot 2 milliárd forinttal. Fodor állítólag a felcsúti focicsapat VIP-je is.

 

(forrás: hvg.hu)

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A leendő magyar űrhajóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Csillagászati Héten Pécsen a Zsolnay Negyedben.
Bővebben >>