Örültél? Persze, hogy örültem.

Katinka aláz, Cseh Laci kopasz, Verrasztó bambul, Kapás Boglárka meg egy tündér. Nekem úsztak, vigyorgok ahogy a propellerlábuktól forr a víz, pont olyan érzés, mintha delfineket látnék a sétahajón.

Már hogyne örülnék.

Olyan vagyok, mint egy automata, és nem bánom: nyolc sáv van a medencében, az egyikre rá van írva kékkel, Hungary, a másik hétre meg mindenféle más. Fütty, csobb, krall, és már nem is nézek mást, csak azt, hol vannak az olaszhoz, a hollandhoz, a göröghöz képest. Ha előttük, az jó, ha mögöttük az rossz.

Egyszerű dolog a világ.

Kurjongatok a riporterrel együtt, emelgetem a kezem, csapkodom a levegőt. Amíg úsznak, (illetve nem, azt én szoktam, ők úszvafutnak a vízen), addig én is a MIEINK vagyok. Ha sokezer óra gyakorlás után egy fél ezredmásodperccel előbb bökik meg a falat, mint a másik ország úszó emberei, akkor elégedett vagyok, kielégült, győztes és diadalmas: Hajrá magyarok, jó napunk van, nem lesz baj, kicsit meg van bocsátva az élet.

Aztán vált a kép.

Úszólány interjút ad, úszófiú mosolyog, úszólány áll a dobogón, és nekem minden alkalommal átfut a fejemen, vajon ezek a fiúklányok is hordoznak-e a fürtjeik mögött elnyomott és ki nem mondott emlékeket, feldolgozhatatlan kínokat? Kaptak-e ők is a magyar sikersport sikerreceptjéhez tartozó erőszaksütiből?

Elég szar, hogy erre kell gondolnom. Hogy a diadalnak muszáj keverednie az undorral. Bár lehet, hogy ez együtt jár a felnőttkorral, csak sehogy se akarjuk megszokni.

"Vért ontanak és ontottak, mióta a világ világ, ömlött, mint a zuhatag, pezsgő, és aki ontotta, azt megkoszorúzták a capitoliumon, és később az emberiség jótevőjének nevezték."

Hol van most az öregember, aki hajszál híján a mennybe mehetett volna ezért a tíz aranyért? Ül a tévé előtt? Telefonon tart kapcsolatot a csapattal? Magában beszél? Megőrült már? Lejár a közértbe, parkba, étterembe? Esetleg megkönnyebbült, hogy nem kell hurcolja tovább a bűnt, amiért a nappalinkba szállított sikerekkel akart vezekelni, mert máshogy nem volt hozzá mersze?

"MIt gondolsz, nem egyenlíti ki a parányi, egyszeri bűnt ezer jótett?" - gondolhatta.

Esetleg elégedett, mert ő már rég megtanulta, hogy a diadal és az undor mindig ugyanabban a pillanatban ragadja torkon az embert? Igazolva látja magát, és a visszatérést tervezgeti?

A tömeg, aki te is vagy, már rég megunta és elkönyvelte a Kiss László történetét, új kivégzéseket néz a Facebookon. Boldog, hogy minden idők legjobb eredményét úszták neki össze Londonban, de nem akarja tudni, hogy valójában mi történik azokkal, akik ezt összehozták neki.

Hova viszi a süllyesztő ma Raszkolnyikovot?  "Azzal ugyan senkit meg nem javítasz, ha eltaszítod".

(Az idézetek a Bűn és Bűnhődésből kerültek ide.)

Simó György – facebook-jegyzet (kép: atv.hu)