Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Átvert nagyáruházak
2014-11-24 14:50:37
Átvert nagyáruházak

Átvert nagyáruházak

 
A 2010-es, multik által üzemeltetett nagyáruházra kivetett különadók után a nagykereskedelmi láncok minden tőlük telhető módon igyekeztek a Fidesz kedvében járni. A sok milliárd, Fidesz-közeli cégeknek, intézményeknek tanulmányokra, reklámra költött forintért azonban kiegyensúlyozott kapcsolat helyett piacvesztés jár - írja a Népszabadság.
 
A legnagyobb nemzetközi áruházak helyi vezetősége nehezen fog tudni elszámolni az anyacégekkel azzal kapcsolatban, hogy bizony elbukták a 2010-2014 között befektetett összegeket. A Fidesz által már részben elfogadott „lex multi” törvénycsomag ugyanis a nagy áruházláncok piacvesztését készíti elő. 
 
Közülük talán a TESCO-t, az egyik legjelentősebb hazai munkahely-teremtőt érte a legnagyobb kár. A brit áruházláncot már 2010-ben is kikezdte a Fidesz, amikor a britek szinte egyedül fizették a 30 milliárdos kiskereskedelmi különadónak, az úgynevezett válságadónak több mint a felét. Eközben kormányközeli médiumok piszkálódásának céltábláivá váltak: munkaügyi problémákról, az áruház polcain rohangáló egerekről szóló cikkek láttak napvilágot. Csak hosszas lobbizást követően ülhettek tárgyalóasztalhoz a kormánnyal.
 
Keservesen lakolt a SPAR is, amikor az áruházlánc korábbi, magyarországi vezetője „agyrémnek” nevezte a különadókat. Az ezt követő hetekben ugyanis az áruházláncot valósággal elárasztották a különféle hatósági ellenőrök. Végül, miután a Kantar Media információi szerint 2012-ben 1,3  tavaly pedig 1,2 milliárd forint értékben rendeltek reklámot a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Inter Media Group (IMG)-től, fegyverszünetet kötöttek.
 
A Lidl, amely kisebb boltjaival komoly konkurenciát jelentett a Fidesz által kedvezményezett hazai CBA, Coop, Reál áruházláncoknak, szintén szálka volt a kormánypárt szemében. Míg a német diszkont 2012-ben csak 0,6 milliárd forintot költött reklámra, 2013-ban már 1,5 milliárd forint értékben rendelt reklámot – mit ad Isten, szintén az IMG-től.
 
Az Auchannal szintén éveken át tartott a haragszomrád, aztán később megbékéltek. A Népszabadság információi szerint a 2013-as trafikmutyi során például egyedül ebben az áruházláncban üzemelhettek nemzeti dohányboltok. Igaz, mit tesz a véletlen, ezekbe Felcsútról kerültek trafikosok. A hipermarketek a felcsúti stadionok építését is támogatták társasági-adó felajánlásával. Hogy pontosan melyik mennyivel, nem lehet tudni, de a Penny Market logója még mindig látható a támogatók között. Bármilyen mélyen nyúltak is azonban a zsebükbe, ugyanazt a jutalmat kapják, mint a kormány ellenségei: rövidesen teljesen ellehetetlenülnek a magyar piacon.
 
kiss
 
Fotó: 168 Óra
 
 

Utoljára frissítve: 2014-11-24 14:51:59

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nem véletlen, hogy elődeink igen sok színes és érdekes szokással ünnepelték a húsvétot.
Bővebben >>